Autó > Tesztek

Volkswagen Passat Variant 1,6 (2003) Comfortline használtautó teszt

A minimalizmus jegyében
Mai használtautó tesztünk alanya egy meglehetősen ritka specifikációjú Passat. A németek kedvenc utazóautóját ugyanis ezúttal nem az unalomig ismert 1,9 literes dízel, hanem a sokat kritizált, 1,6 literes, nyolcszelepes benzines hajtja. Lássuk, a testes kombi szinte alapfelszereltséggel és 102 lóerővel is csábító választás?


Nagy, sík felületek uralkodnak - 30 kép a galériában
A Passat névnek idehaza mindig is volt egy előkelőbb, de messze nem sznobos hangzása. Aki ilyen autóval járt, a közmegegyezés szerint jómódú polgár vagy középvezető lehetett leginkább. Ez már igaz volt a kilencvenes évek elején a malacorrú Passatra, de utódára, az 1997 és 2005 között gyártott ötödik generációra talán még jobban rárakódott a finom előítélet. A márkanév leginkább a belépő szintü presztízs, az elnyühetetlenség, a kissé unalmas forma, valamint a kerregő dízelhang fogalmaival kapcsolódott össze. A modell ugyanakkor alaposan meg is osztotta/osztja az autós társadalmat, mert széles ugyan a rajongótábora, ugyanakkor sokak szerint a Passatnak jobb a PR-ja mint a minősége. Különösen az 1,9 PD TDI tekinthető vízválasztónak, hiszen amellett, hogy az egyik tábor szerint félmillió kilométert is kibír motorbontás és nagyjavítás nélkül, egyes mérnökök szerint több konstrukciós hibát is tartalmaz. Az 1,6-os, nyolcszelepes erőforrást más miatt emlegetik gyakran: leginkább japán gyártó termékét használók anekdotáznak az elavult, nyolcszelepes technikán és a Mercedes W123 200D-hez hasonló teljesítmény/súly arányon.


Fő cél a funkcionalitás - galéria
Tesztünk alanya egy 2003-as év végi, 1,6 literes benzinmotorral szerelt ezüst kombi. A 2001-es modellfrissítés tagadhatatlanul jót tett az autónak, a ráncfelvarrott változat már kevésbé kelti a "mérnökök csak körzőt használhattak a tervezés során" hatást. Szögletesebb lett az orr, a hátsó lámpákban pedig két kör jelenti az újdonságot, összességében azonban továbbra is az egyik legfeltünésmentesebb középkategóriás maradt a Passat. Ezt a hatást az ezüst fényezés és az acél keréktárcsák tovább erősítik. Az övvonal szinte vízszintes, ennek a hátsó utasok örülnek a legjobban. A far megrajzolásánál nyilvánvalóan a térfogat volt a fő szempont, a csomagtér mérete mindig is a Passat-tulajdonosok egyik kedvenc vesszőparipája volt. Örvendetes, hogy a karosszériát körbe vastag müanyag csíkok védik a koccanásoktól, sőt a lökhárító alsó része és a szoknya is ebből az anyagból készül, kár, hogy az évek során könnyen kilazulnak. Az üvegfelületek hatalmasak, szükség is van a hátsók sötétítésére, ha nyáron nem akarunk szaunázni. Az új autókhoz szokott sofőrök egyébként szinte elszédülnek, amikor először hátranéznek tolatáskor. A viszonylag vékony oszlopoknak és a szögletes hátsó résznek hála egyáltalán nem hiányzik a tolatóradar.


Fekete, fekete, fekete - galéria
A vezetőülésben helyet foglalva kettő másodperc alatt otthon érezzük magunkat, ebben a Volkswagen mindig is jó volt. A kapcsolók mindenhol ott vannak, ahol lenniük kell, a kormány nagyon tág határok között állítható (az ülést teljesen hátratolva is nagyon közel húzhatjuk magunkhoz a volánt), az ülések kemény tömésüek, de kényelmesek. A müszerek jól olvashatók, lila háttérvilágításukat szokni kell. A tesztalany egy kevésbé felszerelt példány, a fedélzeti számítógép kijelzője ennek megfelelően feleakkora, mint egy Highline-ban, a 260-ig kalibrált kilométerórát mégsem cserélték ki. A széles középkonzolt a rádió és a klíma kezelőszervei uralják. Előbbi egy alap, Beta jelzésü darab, és négy hangszórója ellenére szépen szól. Az automata Climatronic klímát egyszerü kezelni, ráadásul rendkívül hatásosan végzi a dolgát, igaz, előzés előtt ajánlatos kikapcsolni a szerkezetet. A beltér teljes egészében fekete, mégsem akarunk harakirit elkövetni, mert a Volkswagen mérnökei nagyon trükkösen bézs színü kárpittal látták el a tetőt, ami ráadásul még a térérzeten is javít, na nem mintha szükség lenne rá. Hely ugyanis bőségesen van minden irányban, és nem csak elöl, hanem hátul is. Átlagos termetü felnőtt mögött 1000 km-es utakat is be lehet vállalni, mert a hátsó ülések is kényelmesek, az ülőlapjuk sem rövid, ráadásul az első fotelok háttámlájában mélyedéseket alakítottak ki a térdnek, a lábfej pedig befér azok alá. Középen már nem ilyen jó a helyzet, a magas és széles kardánalagút, valamint a felhajtva is kissé kidomborodó könyöklő miatt csak rövidebb utakra számüzzük ide az utast. A kárpitok java része tartós, kivétel ez alól az ajtók borítása.


Temérdek hely hátul is - galéria
A Passat elsősorban utazóautó, lássuk, ott hogyan muzsikál. A motorháztető felnyitása azonnali sokkot vált ki a mit sem tudó érdeklődőből, az 1,6 felirat ugyanis sok jót nem sejtet. Ez még a jó öreg, nyolcszelepes, 102 lóerős egység, és bizony alaposan megküzd a sofőrrel, feltankoltan bő 1400 kg-os kasztnival. A gyártó szerint a Passat 13,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, és bár nem mértük, érzésre sokkal többnek tünik. A fokozatok nagyon rövidek, az ötödiket már ötvennél kapcsolhatjuk, ám innen kigyorsítani igazi türelemjáték. A tempós haladáshoz bizony keményen kell pörgetni a kellemetlen orgánumú, morgós erőforrást. 3000-es fordulat fölött bizonytalanul ugyan, de meglódul az autó, majd 5800 körül kifullad. Ha lendületbe jöttünk, az ötfokozatú váltókar ügyes használatával tempósan is haladhatunk, a használható fordulatszám valahol 3500 és 5500 között terül el. A Passat futómüve legnagyobb meglepetésemre nem vall szégyent gyors kanyarokban sem, ez leginkább a könnyü motornak és a multilink hátsó futómünek köszönhető. A sebesség további fokozásával erősen alulkormányzottá válik az autó, ám a feláras ESP hamar közbeavatkozik. A kormány áttételét jól eltalálták a mérnökök, ráadásul a rásegítés ét sem túlozták el, mi több, parkoláskor férfias erőt kíván a szerkezet.


Könnyen kezelhető müszerfal nagy gombokkal - galéria
2003-ban, amikor a tulajdonos kiválasztotta autóját, úgy kalkulált, hogy az évi 10 000 km-es, zömében városi futásteljesítmény miatt nem éri meg az 1,9-es dízel a felárát. Nos, ez csak megközelítőleg bizonyult igaznak, a benzines Passat ugyanis a tulajdonos legnagyobb bánatára sokat fogyaszt, ráadásul egy megfontolt, nyugodtan vezető nyugdíjasról beszélünk. Volt szerencsém többször megjárni az autóval Németországot, és kizárólag országúton volt elfogadható, 8 liter körüli a fogyasztás. 130-as autópálya-tempónál már közel 4000-et forog a motor, ilyenkor 9-9,5 liter csúszik le a torkán az "egyhatosnak", de egy München-Essen távon, ahol az utazótempó 180 körül volt, 13-14 litert evett a nyolcszelepes erőforrás. Ilyen sebességnél azonban már annyira kellemetlen, sírós hangja van a motornak, hogy az embernek nincs szíve folyamatosan 5600-6000-es fordulattal, padlógázzal közlekedni. Kár, mert a futómü remekül simítja ki az útegyenetlenségeket, a kissé nehezebb és közvetlen kormány pedig élvezetessé teszi az utazást. Szélzaj nagyon kevés van, és az utastérben sem zörög semmi, érzésre egyáltalán nem lehet észrevenni a kort az autón. A fék határozottan fog, azonban hajlamos a fáradásra, elég néhány nagy sebességről való vészfékezés, és szinte beesik a pedál a sofőr lába alatt, ami különösképpen nyugtalanító és stresszes tud lenni olyan helyzetekben, amikor egy tempós, 200 km/h-s autópálya-kanyarból kijövet az ember szembe találja magát a Stau-val.


Nem való bele - galéria
A tesztautó szinte alapfelszereltségü modell, ennek ellenére tartalmazza a hatásos automata klímát, a hat légzsákot, az ESP-t, az elektromos külső tükröket, az ülésfütést, a sötétített üvegeket és még jó néhány dolgot, csak hát a legfontosabb összetevő hiányzik, ami remek utazóautóvá tenné az autót: egy tisztességes motor. Nyilvánvaló, hogy a Volkswagennél pontosan tisztában voltak vele, mennyire zseniálisan lomha lesz vele az autó, ám azt is tudták, ennek az egységnek a gyártása rendkívül olcsó, így pedig olyan reklámokat lehet készíttetni, hogy "Mindenki kedvenc Passat-ja már ötmillió forinttól". Olcsósága ellenére nem fogyott túl jól az 1,6 literes benzinessel szerelt Passat, a használtpiacon csupán néha bukkan fel egy-egy darab, amely állapottól és felszereltségtől függően 1,5-2 millió forintot kóstál. Az autó megbízhatóságáról sok rosszat hallani, ám ezt a tulajdonos nem tudja alátámasztani, az eddig eltöltött 53 000 kilométer alatt egyetlen kapcsoló sem ment tönkre, sőt még egy izzó sem égett ki. Tiszta szívvel mégis csak olyanoknak merem ajánlani, akik annyira elkötelezettek a márka iránt, hogy elnézik az autó lomhaságát és nagy fogyasztását.

Volkswagen Passat Variant 1,6
1595 ccm, négyhengeres, nyolcszelepes benzinmotor
102 LE @ 5600 ford./perc,
148 Nm @ 3600 ford./perc
elsőkerékhajtás, ötfokozatú kéziváltó
Technikai adatok
Hosszúság 4682 mm
Szélesség 1746 mm
Magasság 1498 mm
Tengelytáv 2703 mm
Üres tömeg 1294 kg
Megengedett össztömeg 1920 kg
Csomagtartó mérete 495-1600 l
Üzemanyagtartály mérete 62 l
Menetteljesítmények
Végsebesség 185 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 13,3 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
Vegyes 10 l/100km
Gyári adatok
Város 11 l/100km
Országút 6,3 l/100km
Vegyes 8 l/100km
Változatok
Karosszéria változatok szedán, kombi
Motorváltozatok 1,6 literes, kétliteres, 1,8 literes turbós, 2,3 literes, 2,8-, és négyliteres benzines, valamint 1,9 és 2,5 literes turbódízel
Árak, konkurensek alapárai
A típus ára a használt piacon 1,5-3 millió Ft
A tesztelt modell hozzávetőleges ára 2 millió Ft
Főbb konkurensek alapárai
Opel Vectra Caravan 1,6i 1,8-3 millió Ft
Toyota Avensis Wagon 1,6 1,8-2,8 millió Ft
Alfa Romeo 156 SW 1,6 1,3-2 millió Ft
Renault Laguna II Grandtour 1,6 1,3-2,5 millió Ft
Ford Mondeo Mk. III kombi 1,8 1,2-2,4 millió Ft
Tetszett Nem tetszett
Jó körkilátás
Feszes, mégis kényelmes felfüggesztés
Hatalmas hely elöl-hátul
Gyenge menetteljesítmények
Magas fogyasztás
Unalmas beltér
Típus hibák
Az 1,6 literes motorral szerelt modellek váltója hajlamos rakoncátlankodni, a lengőkarokat pedig gyakran már 40 000 km után cserélni kell. A fényezés meglehetősen érzékeny, a riasztó, valamint a motorvezérlő elektronika pedig a kelleténél többször megy tönkre.
Címkék: passat, volkswagen

Hozzászólások

Azért nem mindegy, hogy terepjáró, amit ha rendeltetésszerûen használunk, akkor naná, hogy úgy néz ki, ahogy, vagy esetleg egy utazóautó, ami autó*** lévén az ember szemefénye. devil papa: ezt jól megkaptad, sokkal cizelláltabb véleményformálásra ne is számíts.

Shadowbull [2009-05-14. 08:51] Jó rendben elhiszem de ha én a saját véleményemet írom le, akkor nem fogalamzok többes szám elsõ személyben és felszólító módban. Na oké errõl ennyit. Peace

Brutálisan drágák ezek a dizájnolt lámpák, az altóhoz 8000volt egy hátsó, hiluxhoz olcsó amcsi forrásból ha jól emléxem 5-6ezer egyébként 10en valamennyi, a patrolnak a hátsó lámpái 3 darabból álnak külön piros, sárga és fehér, darabja ilyen 2-3ezer. ehhez képest az utánfutó lámpa szinte ingyen van.

"Azt kell kijavittatni, ami korrozioval fenyeget. az auto nem disztargy, azert van hogy hasznaljuk, barmikor johet egy kofelverodes, nekikoccanas, meghuzas, vagy megegy kulcsos baro.m. Akkor minek szorjuk ki a penzt feleslegesen az ablakon?" Nézzetek meg néhány komolyabban felkészített és komolyabban használt terepjárót. Tele karcal és rengeteg kissebb nagyobb horpadással. Azt szokás kijavíttatni ha kb derékszögben behajlott az ajtó, meg hasonlókat. Aztán mûszakin nem engedik át mert az esztétikai állapota nem megfelelõ, hát kapják be! Nekem is bevan horpadva az egyik küszöb, meg a hátsó lökhárító is megvan zúzva kicsit. Tükrök és lámpák meg fogyóeszközök. Szokás a hátsó lámpa helyét lemezzel beborítani és abba beleaplikálni egy utánfutólámpát, cimbinek vettünk kocsijához ilyeneket, ha jól emlékszem az összes hátsó lámpa kijött valami 500forintból. Nede ezek a dolgok egy offroad gépen elmennek, de egy személyautón elég gagyi lenne.

Osztottam volna az eszt? Leirtam a velemenyem, papa. Azert van odairva hogy "szerintem".

SB: azért nem osztanám az észt a helyedben ebben a témában, mert akinél az autó nem csak A ból B be való közlekedési eszközként szolgál, az miért ne törekedhetne arra hogy esztétikailag is rendben legyen a vas. Bár lehet hogy neked van igazad, mert nem szórod a pénzt, így aztán váltogathatod az autóidat, nem baj ha behorpad, majd lesz másik...

MBlöki [2009-05-13. 22:21] Nekem a kethonapos E91-be csinalt valami marha egy jo kis huplit a hatso ajtoba. Raadasul az elbe, oda szandekosan bele kellett baxni az ajtot, hogy ugy behorpadjon.

SZerintem meg total felesleges lefujatni, plane telibe. Minek? Azt kell kijavittatni, ami korrozioval fenyeget. az auto nem disztargy, azert van hogy hasznaljuk, barmikor johet egy kofelverodes, nekikoccanas, meghuzas, vagy megegy kulcsos baro.m. Akkor minek szorjuk ki a penzt feleslegesen az ablakon?

Én a múltkor a tetőablak porába irtam bele, hogy Pina. Aztán gondolkodtam, hogy miért röhögnek a kamionosok.

Mi tavaly nyaron elmentunk Miskolcra az Egyetemvarosba nosztalgiazni a csaladdal, 1 orara hagytam a parkoloba a Mondeot, megkarcoltak a hatuljat. Az az isteni szerencseje annak a patkanynak, hogy nem lattam meg, mert kezet-labat eltortem volna.

sw: azért mondjuk dühitõ tud lenni, h akármilyen hibátlan, már "javitott":( gondold el milyen p.ofát vághattam, mikor a 3 hetes xsarába beletolatott a paraj buszsofõr... grrrrrrrrrrrr

Profik. hibátlan lett..

Eccer nekem is volt ajtórányitás... Érden megcsinálták 8 rugóér... kihúzták 20 perc alatt....

megkérdezhetem, igaz mostanra már csak másodállásban fusizik, de a legmodernebb anyagokkal (gyári festék, lakk...) és technológiával (vizbázisú festék+kamra+száritás) dolgozik és nem drága. jövõ héten úgyis beszélnem kell vele, majd jelzek...

Na meg külön gratulálok az igaz vadtahóknak, akik srégen szoktak megállni, két helyet foglalva, nehogy valaki ajtónyitásni távolságra meg tudjon állni tõlük. Ja és az igazán hardcore csávók mindezt a mozgássérült helyeken (is) csinálják.

Nem értek egyes embereket, ha a parkoló legtávolabbi helyén állok is meg, akkor is akad olyan b@rom aki mellém áll be, még üres parkoló esetén is. Talán a csürhe-szellem vezérli mondván "ha már valakinek jó az a hely akkor nekem se lesz rossz mellette". De õ meg nem is gondol arra hogy esetleg majd én nyitom rá az ajtót az õ kocsijára.

kösz Blöki, megkérdezheted. szépen dolgozik?:))) sztem most hagyom a faxba, hátha megtalált vki tényleg és hiába csináltatom meg. el kéne adni. nagyon gondolkodom rajta

Blöki az a legszebb, hogy én is így szoktam, mert így tanultam otthon:( messze midentõl, ajtórányitás ilyenek miatt. és mindig azt találják meg, aki figyel az ilyesmire, egy kis hanyagság és kész is.

Hocek: ha kell megkérdezem nagybratyót, tavaly még 100-ért telibe fújta volna Aldo fiatját, sztem most se kérne többet 150-nél a mitsuért. igaz le kell vele ballagnod vele kisvárdáig, de hát valamit-valamiért:-DDD

sw: ja! ott mindig mászkálnak és akaratlanul is összebaxák. én inkább a konzumsivatagban is távol állok és inkább gyalogolok 150m-t, de még csak ne is álljon mellém inkább senki!

majd kitalálok vmit. kösz mindenkinek mégegyszer:)

Hocek Fijam. + egy jótanács: Én mindig nagyon közel állok a fõbejárathoz, ha már muszáj a konzumsivatagba merészkedni... ott mindig mászkállnak.

Hocek: én a helyedben mérlegelném ezt a telefény témát, ha még sokáig (5-6 év vagy tovább) meg akarod tartani az autót akkor egyelőre hagy a gyíkba úgy ahogy van, esetleg próbálj rajta polírozni egy kicsit, van a Turtle Wax-nak olyan polírfolydéka amihez van egy kis rúzs-szerű viaszrudacska ami direkt a mély karcok kezeléséhez van (el nem tünteti de lényeges javít a helyzeten), és szín szerint megveheted. Aztán karcolgassák ha már mindenképpen karcolni akarják, már bocs hogy ezt mondom, de úgy látszik rádszállt valami buzeráns. Ha meg el akarod adni, akkor lehetne rádobni az új dukkót és utána míg el nem viszik, minél többet tartani garázsban. Gondolj bele ha 300 pénzért most megcsinálod és azt kezdik karcolgatni...
Persze ha a fényezés még eredeti, akkor talán érdemes volna most eladni így ahogy van, mert talán díjazzák hogy nem próbálsz semmit leplezni az új fénnyel és hát fiatalabb sem lesz a gépsárkány már. Nem tudom mennyit érhet az autód most, de azért gondolom 300EFt, nem csekély tétel ahhoz képest. Na hát van min törnöd a fejed. Hajrá.

fogalmam sincs. már 3 elem karcos. lefényképezem aztán megcsináltatom vmikor, ha lesz ilyenre pénzem. az a baj, hogy a telefény 300kiló:(

vonaton [2009-05-13. 18:56] mondasz valamit, DE én elhiszem hogy nehéz objektív tesztet írni egy olyan autóról, amiből annyi van az utakon mint a szemét. Ha a Civicből lenne annyi, akkor azt találná minden tesztelő unalmasnak. Ezeket a teszteket nem kell véresen komolyan venni, igazából nem is tudom hogy milyen indíttatásból írják. Ha már használtautó-teszt, akkor legyenek benne olyan autók amik kuriózumnak számítottak amikor lejöttek a gyártósorról vagy éppen azóta lett belőlük cult-verda. Ezt a Passatot is sokan cult autóként kezelik, hát... ám tegyék ha nekik jól esik, de ettől még az autó nem lesz igazi legenda.

nem olvastam végig a kommenteket, hocek autóját összekarcolgatták? látom mélyen érintette a garnitúrát, igaz jogosan... Mega, ebbe ne menjünk most bele.

Lipi [2009-05-13. 19:45] Mondtam Lipi:-DD Bandaháború dúl Sopronyban:-DDDD

megcserélte.

Persze ne márkazszervízárban gondolkodj csufar. A konkrét matek úgy nézett ki, hhogy tõlem kb 100 rugót kért volna a carwellness, én meg a bevátl fényezõmnél 35 rugóér tudom az egészet telebaxatni... Hocek. részvétem. Javalatom: Telefény... 2 kiló kb.

Ott dogolne meg az osszes kibebaxott karcolgato faxkalap az anyjaba beleszakadva.

Hocek: Kit bántottál meg ennyire?

húúú bammeg... ennyi ökörséget rég olvastam egy helyen :D náh, mindegy, megszoktam, hogy a tisztelt tesztelõ uraknak egy jármû mondjuk a civic féle bugyuta formával és versenyautós élvezettel kezdõdik. az az igazság tesztelõ urak, hogy tejesen hamis képet adnak egy naív embernek bizonyos autókról. unalmas beltér? mert csak az a beltér jó ami idétlen komolytalan élekkel teletûzdelt csili vili valami? egy passatnak teljesen korrekt beltere van. jah, ízlések és pofonok, na de kérem akkor mirõl beszélünk? most vagy elfogulatlanul írnak egy tárgyról vagy ízlés alapján, vagy ha nem megy, jobb lenne hagyni a francba... ettõl még millióknak tetszik mert vitték/viszik mint a cukrot. jah, és ettõl még lehet valami inkább funkcionális. mellesleg vw nem méri fel a piaci helyzetet a tesztelõ urak szerint, hogy mire van igénye a NÉPNEK (nem 1-2 elfogult teszternek szánják!)? na mindegy, nem folytatom, teljesen felesleges...

nem fogjátok elhinni mi történt. megint összekarcolták, most a jobb elejét. ezt nem hiszem el. most mi a fa szomat csiáljak?

apicsbe ollan drágák? nem tudtam

Nekem pl annyiért akarták volna kijavítania CSAK a motorháztetõ kõfelverõdéseit, amennyibõl HÁROMSZOR komplett lefényeztethetem az egész motorháztetõt...

Egy kis porszívó nem ártott volna fényképezés előtt....

Hocek! a Carwelness felejtõs, hanyattb@szod magad ha meghallod mennyit kérnek:-DDDDDDD

trafót kellett benne cserélni. nem nagy mutatvány azt gondolom Te is tudod, tovább tart elmondani:)

te meg nyilván azonnal megszerelted eg ycsavarhúzóval meg egy kalapáccsal :D

Asszony Szüleinek is meganejuk van. eljöttek mglátogatni 170km a lányukat aztán itt pusztult meg az az istenadta:)

Lipi. Ez nem a sofõr kinézetétõl függ. Nagyon sokan nem tudják, hogyan kell rendesen vezetni, mit az alap karbantartások. Ettõl függetlenül normális emberek, de az autókhoz a vezetésen kívül nem értenek (vagy ahhoz sem).

Jó persze biztosan szétvolt hajtva, meg nem tartották karban. Bár a söfõr kinézetébõl ítélve nem az a típus aki széthajtja vagy elhanyagolja az autóját.

Kb 15 perce pont elöttem rohadt le egy fehér Megane. Átengedte a gyalogosokat oszt nem mozdult, kirakta az elakadásjelzõt oszt mikor kikerültem akkor mellette hallottam ahogy bõszen indítózik. Aztán a tükörbõl láttam ahogy félretolja. Az elõzõféle formájú Megán vót. Eddig se voltam túl jó véleménnyel a francia kocsikról, de azért ezt nem gondoltam volna.

kösz Mindenkinek! hát ebbe elakad, de nem a lemezig van, jó vastag a festés. ez a carwellness is pesten van, hol is lenne máshol:(

HOCEK kérdezd meg ezeket: http://carwellness.hu/ nekem is volt egy jó méter hosszú kulcsnyomom a 3232ason :( nem foglalkoztam vele, de azért nagyon idegesített

Hocek [2009-05-13. 13:46] mért, te lefelé nõttél? :DDD

nyah emberek. Karcügyi fejtágítás: Ökölszabály, amiben már elakad a körmöd ha végighúzód, azt már NEM lehet kipolírozni...

Hocek, a karc mélységétől függ, hogy kell e újra fújni. ha csak a festés felső rétege jött le, akkor talán talán polírozással megoldható, de, ha lemezig van a karc mélysége akkor mindenképp fújni kell szerintem!

Sztem própáld meg políroztatni vagy mi, egyszer cimbi kocsiját végighúzta egy eltört centi vastag ág. Durva karcnak tűnt, de ha jól emléxem 30ezerér polírozták vagy micsináltak és eltűnt. Jó persze gondolom kulcsal durvábbat lehet csinálni, de hátha nem olyan mély.

és ezeket a mélyebb karcokat csak festéssel lehet eltüntetni? nincs más megoldás? mert akkor már kicseréltetem a hátsó kerékjárati ívet is. de nincs kedvem 100ezret otthagyni a semmire. mindig van vmi amivel szipkázhatok

Képgalériák

Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel (Forrás: FIA)
Lewis Hamilton (Forrás: Mercedes)
MV Agusta F3 800 AGO 1
Volkswagen Touareg 2015 1
Renault Clio Grandtour teszt 2014 1
Mazda MX-5 1
Volvo S60L 2015 1
Commute-Case 1
Bad Bike Beach Vintage Side 1
Gas Gas EC Replica Factory 30 Aniversario  1
Ducati Multistrada 1200 S Touring D|Air  1
Mercedes-Benz GT AMG 1
MINI Countryman 2015 1
Harley-Davidson Low Rider (2014) 1
BMW Concept X5 eDrive 1

Bejelentkezés