Nagyon más
Már elsőre mindenkinek feltünik, hogy az új Scenic nagyon távol áll a régitől, a Megane formavilágához igazított autó egészen jól mutat már messziről is. A Espacehoz füződő viszonya már elsőre felfedezhető, de az igazi rokonjegyek inkább belül találhatóak. Elsősorban a középső digitális müszerfal az, ami láttán mindenki elkurrantja magát: Ez bizony Espace! Valóban, de a nagy középkonzol már cseppet sem Espace-os, inkább túlhizlalt meganos megoldásnak néz ki. Ettől függetlenül a jó anyagok és a kellemes szín miatt az autó belső tere egésze mutatós, ezen sokat segít az üvegtető miatt átlag feletti világosság.
Privilege extrákkal
A tesztelt autó kellemes mivoltának egyik fő eleme volt, hogy a csúcsnak számító Privilege felszereltségi szinttel rendelkezett, sőt még azt is telezsúfolták extrákkal. Az extralista annyira hosszú, hogy inkább beillesztem egy képpel, amin megtalálható a modellben szereplő összes cucc. A rengeteg belepakolt dolog miatt a Scenic II 1.9 dCi Privilege 5 860 000 forintos vételára mindjárt több mint 7,1 millióra ugrott, ami már soknak hat, de ez csak a beszállásig van így. Az autó ugyanis nagyon kényeztet, minden elemében a nagy testvér méltó kisöcsse. Ezzel a felszereltséggel szinte csak a TV és navigációs rendszer hiányolható, bár előbbi ebben a kategóriában nem is szokás, utóbbi meg idehaza semmire sem való. A felszereltség tehát tökéletes, de nem csak ezt lehet dicsérni.
Csak öt ülés
A kocsi ötletessége nem semmi, a hátsó ülések sínen mozgathatók, így a variálhatóság sem rossz. Az ülések száma viszont csak öt, ellentétben mondjuk a Zafirával, amely ha kell öt, ha kell hét üléses. Gyakorlatilag a tárolórekszek, a pohártartók száma több mint elég, de én egy egyterünél mindig a több ülést tartom nagy vonzerőnek, hiszen a nagyobb tér, vagy csomagtartó egy jó kombiban is megvan. A Scenic mégis megtetszett, ugyanis az ülések variálhatósága azért jó. Ráadásul érdekes megoldások is vannak, hiszen a két ülés közötti rolóval takart hatalmas tárolórekesz nem rossz. A kocsi mindezek ellenére mégis inkább egyik müszaki tulajdonsága alapján hasonlít legjobban nagyobb testvérére, tiszta Espace-os a futása.
Kis hajó
Elsősorban a futómü hangolása nagyon hajós, így viszont csakúgy siklik az útegyenetlenségeken. Nagyon csendben teszi a dolgát, miközben gyönyörködhettünk az új müszerfalban, meg az autó világosságában. Érdekes módon nekem a joystickváltó tetszett a legjobban, annyira simán jár, pontosan kapcsolható és kézre is esik. A kormány sem rossz, de az azt körülvevő kapcsolókban hirtelen nem igazodtam el. Nagyon rövidek a bajuszkapcsolók, és kicsit túlzsúfolt volt minden. De kis nézelődés, no meg próbálkozás után már ment minden. Az autó vezetése gyakorlatilag nagyon egyszerü és nagyon kényelmes is, én legalábbis személy szerint élveztem az utat, mert megérintett valami luxusérzés, al’a Dove. Azt hiszem nagyobb távokra szívesen választanám a Scenic II-t, főleg ezzel a 120 lovas, de már 300-as nyomatékot produkáló dízel erőforrással. Nem egy sportkocsi, de váltogatások nélkül lendületesen lehet vele előzni, és szívesen tartja a 160-180-as sebességet is.
Árban is jól áll
Ráadásul a computer tanúsága szerint eközben beéri 7 liter körüli átlaggal, vagyis hosszabb utakra gazdaságos is. A csomagtartója megfelelően nagy, az ülések kényelmesek, az egész autó igényesnek hat. Az ott lévő autós újságírók véleménye is egyezett az enyémmel, ez volt a legjobb autó a bemutatott három modell közül. Bár így, csaknem full extrásan elég soknak tünik a több mint 7 millás vételár. A modell hatmillió alatti alapára viszont már egészen biztató, sőt a legegyszerübb változat csak majdnem 4 milla. A Scenic II tehát első látásra nagyon jó választás, bár én inkább csak a jól felszerelt változatokat preferálnám. Turbódízel motorrral már egészen kiváló a gép, a legutóbbi Euro NCAP teszt szerint pedig kategóriában a legbiztonságosabb is. Ezek után nem sok ellent tudok mondani, de majd egy tartósabb teszt során azért megpróbálom alaposabban kivesézni a modellt.











Hozzászólások
Tibor: hasonlítsd össze bármelyik középkategóriás kocsi árával megközelítõleg azonos felszereltséggel és akkor mond azt, hogy magas a vétel ára. döme: a nyújtott Scenic a 2004-es év elején mutatkozik be nemzetközileg, itthon pedig kb tavasszal lesz kapható. Sajnálattal olvastam a tapasztalataidról, de sajnos ez még "nevesebb" márkáknál is elõfordul (egy Volvo szalonban jártam hasolóan). Ha bp.-i vagy akkor akár a Baumgartner akár a Renault Budapest kereskedéseit ajánlhatom. Mindkettõ több telephelyén jártam és mindig udvarias kapcsolatfelvételben volt részem. Az utóbbi idõben a Renault Budapest Dél-Pesti márkakereskedésében voltam rendszeresen. Akár csak érdeklõdni vagy vezetni, akár kocsi csere (régit leadom - ujat megrendelem), akár biztosítási és szervíz ügyben voltam, nem voltak problémáim. De errõl a telephelyrõl már több ismerõsömnek is ez volt a tapasztalata (ez reklám, de megdolgoztak érte!).
Tud valaki arról valamit, hogy mikor jön a scenic 7 üléses változata?
Tetszik az új scenic, de amikor bementem egy kereskedésbe és látványosan nézegettem, beleültem, nyitogattam stb - igaz ez még biztos túl korán volt ( fél 9 ) - a kutya sem szólt hozzám. Az értékesítõ bõszen telefonált és látványosan nézett ki az ablakon, nem volt túlozottan szívderítõ az sem, hogy egy szerelõnek szóltak, siessen már az egyik szervizes autóval, mert a hölgy már tegnap is itt volt érte és ma ismét visszajött... Szóval a szervíztõl tartok... Amely márka sokat ad el, az erre már nem ad? Jelenleg Nissanom van ahol az autó körül minden a legnagyobb rendben de a Tino nem egy Scenic és még az Almera sem kapható nálunk dízel kivitelben.
Sokkalom a Renault ScenicII vétel árát.
Teljesen igazad van, valóban az általad leírtak is szerepelnek benne. Megpróbáltam nagyon szûken felkelteni az érdeklõdést a cikk iránt valamint a hagyományos értékelés mellett a ritkán használt ár/pont arányt is megmutatni. Szerintem megér egy olvasatot a cikk, ha valaki hozzá jut az ujséghoz.
Morgó: asszem valami olyasmit is írtak a végén, hoogy a 3 közül talán csak a vérmérséklet dönti el ki melyiket veszi. A Touran szerintük általánosan jó teljesítményével nyert, a Renault otthonosabb és ötletesebb, míg a Ford a legsportosabb...
gyurka: az árlistát átböngészve a Scenic II az 1.9-es motorral a legmagasabb felszereltséggel (Privilege)+ESP+keréknyomás ellenõrzõ rendszer+tempomat+metálfény=6 255 000Ft. Ha mindezt a 2.0-s motorral akarod, akkor 5 805 000Ft. Sajnálom a rossz szervíztapasztalataidat, mert nekem is 10éve van Renaultom ( Clio, Megane, Scenic) és eddig még panaszra nem volt okom. De az is lehet, hogy csak jót fogtam ki, igaz hogy csak két helyen voltam eddig.
Egy érdekes összehasonlító tesztet lehet találni az autó MAGAZIN novemberi számában. 3 japán (Mitsubishi Space Star, Nissan Almera Tino, Toyota Corolla Verso), 3 német (Ford Focus C-Max, Opel Zafira, Volkswagen Touran) és 3 francia (Vitroen Xsara Picasso, Peugeot 307 SW, Renault Scenic) kocsit hasonlítottak össze. A végeredményben az elsõ 3 így alakult (1000pontos skálán): 905p.-os a Ford, 909p.-os a Renault és 912p-os a Volkswagen. A többi jelentõsen lemaradva követi õket. Az összehasonlítás egy érdekes pontja, hogy az árakat figyelembe véve (minden egyes elért pontért mennyit kell fizetni) a sorrend így alakult:5083Ft/p.-tal a Ford, 5034Ft/p.-tal a Peugeot és az élen 4450Ft/p.-tal a Renault.
Nekem a korábbi Scenic 2.0 16V Monaco. Full extrával, kivétel tempomat, tetõablak. 5100000 Ft volt. Kiváncsi vagyok most mennyibe van az új típus ezzel a felszereltséggel. Ha 1 millánál több, akkor nem venném meg az újat. Külsõre tetszik az új is, de a régi idõtállóbb, szerintem a legszebb egyterû forma. Van csomó tapasztalatom (szervíz katasztrófális), 1,5 éve vezetem, 63000 km-t tettem bele. Ha érdekel valakit keressen meg.
November végén átvehetem a Scenic II, és megírom milyen. Apropó a rendelt változat Authentiq Plus, melyhez egy ESP, automata légkondi, Pack elegans csomag, metálfény valamint a két elsõ ülés közötti tárolódoboz rendeltem, nekem ennyi pont elég, és ezzel együtt 5.5 millióba került Igaz nincs benne cd-s rádió, valamint hét ülés, és a csomagtartó is kissebb a Tourannál, de - nekem legalább is - nem egy guruló doboz. Még valami; a Tourannál, a Zafiránál, a Focus C-Max-nál, a Picassónál, az "A" oszlpnál lévõ kis háromszög ablak vajmi keveset javít a holttéren, a Renaultnál ez a háromszögablak nincs, mert az "A" oszlop egy darabból van, és ez is a bizonság malmára hajtja a vizet a Renaultnál. Egy kollegám, ezen apróság miatt szenvedett balesetet, le is cserélte a egyterûjét Scenicre. Egyébbként kíváncsi leszek az összehasonlító tesztekre, ha lehet egyáltalán az ilyen írásokra adni valamit.
Pinyo: közelítõleg igen. 100km/h-nál egyenletesen tartva a tempó 4l/100km alatti fogyasztás. A 60l-es tankkal számolva ez 1500km feletti hatótávolság!
gabe: Nem ellenfél. A fiamnak nem tetszik. :) Morgó : Ez kb 100KM/h?
A hétvégén volt szerencsém az 1.9-eshez. Engem maximálisan meggyõzött, igaz hogy menetstabilizátorral volt szerelve. Kanyarokban végtelen nyugalom (körforgalomban 60-70-es tempó között és a kocsi nem akart kitörni), 2000-es fordulattól bármikor húz és hangja 3500-3800-is gyakorlatilag nem nõlt, a fékek harapnak és nagyon stabilan fogják meg a kocsit. Evvel szemben a fogyasztása több mint baráti: 6-osban 2000-2200-es fordulat között 3.5-3.8l/100km-es pillanatnyi fogyasztás! (a fordulatszámot tartósan a tartományban tartva a számítógép nem változtatott a fogyasztási adatokon!!!) Egyetlen problémám volt, hogy az elektromos kormány miatt (nekem) túl kevés ifó jött vissza - ez azonban könnyen szokható. Szeretném, ha nem csak a vakon (még soha nem ültek Scenicben) támadok írnának, hanem azok is, akiknek nem tetszett.
Újabb ellenfél: Focus C-max. Szvsz Scenic-killer.:)
Ja bocs. A Trendline már tempomatot is tartalmaz, ezt is csapjuk hozzá a Scenichez. Az megint 50 ezer...
Pinyo, asszem én is tévedtem, mert ahány forrás annyi féle felszereltsége van a Tourannak(bevezetéskor széria volt az automata légkondi, de ennek vége). akkor vegyük alapul a 6160 ezres Trendline, amiben tényleg benne van az automata légkondi és mondjuk a listához sorolhatjuk a tetõsínt is amit a Scenic 50 ezerért ad. Így 6160 vs 5700 ezer forint a vége kb. Ezen a szinten még ez sem nagy különbség a két autó méreteit figyelembe véve (szvsz 2-3 gyermekes családnak a sokkal nagyobb csomagtér miatt a Touran jobb választásnak tûnik)
Megkövetem magam. Nincs benne alapól a kitörésgátló!
gabe : Úgy emlékszem a kitörésgátló a 1.9-es disel Renaultnál mindig széria. Viszont megnéztem a Tourant és nincs benne légkondi a Bazis csomagban. CD és kitörés gátló tényleg van. A gyorsulás R/VW 12,1/13,5, végsebesség 188/177. Szóval ha sebességben nem is, de gyorsulásban azért van különbség. Azért van számomra kellemes csalódás is. Az 1.6-os motorjuk már 115 lovas.
Attól függetlenül, hogy a fócvágeny sosem volt szívügyem meg kell hogy védjem a Tourant. Igaz, hogy az alap dízel csak 100 lovas a Scenic 120 lovával szemben, meg hogy az ára 5.83 millió a Scenic 5.265 milliójával szemben, jó lesz figyelembe venni, hogy egy jóval nagyobb autóról van szó magasabb felszereltséggel. Csomagtere 5 híján 700 literes a Scenic 450 körüli térfogatával szemben, és ráadásul széria a kitörésgátló, a kormányról vezérelhetõ CD-s rádióval és az automata légkondival egyetemben. Ha ezeket megvásárolnánk -a csomagtér kivételével persze- a Scenichez, már 5.65 milliónál tartanánk. Ez pedig már hangya***nyi különbség, figyelembe véve a 20 LE nyújtotta minimális dinamizmusbeli különbséget is.
Én Touran-ból csak a Fricit bírom! Bocs a szóviccért! :-))
Én már megrendeltem az 1.9 dci-it nekem bejön, a Scenic, és akinek valami baja van vegyen VW Touran 1.6-ost, csak 9 liter 98-ast zabál, szemben a Scenic 6 l gázolajfogyasztásával, amely teljesítményben jobb árban olcsóbb nála, és van egy-két dolog amiben többet is tud. Mellesleg nekem elég az öt ülés A dízel VW 6 millánál kezdõdik, és csak 100 lovas
A dinamizmus mérlegelésnél nem szabad elfelejteni, hogy a Scenic (sem) limuzin, hanem egy vegyes használatú autó, de annak remekül helyt áll. Nekem (nekünk) egy 1.6-os van és való igaz, hogy nem indulnék vele gyorsulási versenyen. De: ha meg van rakva és beleülünk még legalább 2-en (ez nem ritka), akkor erõteljesen megközelítjük a max terhelést. És érdekes módon jelentõs romlást a dinamizmusban nem lehet észrevenni. És itt jön be, hogy a motor és váltó összehangolása mennyire szolgálja ki a kocsi elé állított feltételeket. Az is igaz, hogy ha abszolút nem érdekel a fogyasztás, akkor tartsd állandóan 3500 felett a motor fordulatot és érezhetõen elindul, mint akit fenéken billentettek.
Azaz nem teljesen olyan, mint a kulcs hanem több. ;) A kérdéseidre a válasz azt hiszem egyértelmû. Immobilizer nem kell, mert a kártya ilyen célt is szolgál, viszont a riasztót nem helyettesíti, azt külön kell megrendelned. Bár errõl f.ingom sincs. Azért van a márkakereskedõ!
Petya : Az egy az egyben olyan mint a kulcs. 2 változata van. Alapváltozat: a kártyát beteszed a lyukba és sokkal több infót közöl, mint az inmobilizer az autóval, ezért nehezebb hamisítani, ráadásul ha kiveheted az indítás után és zsebrevághatod. Így ha ki is löknek az autóból a kulcs nállad marad. Hátrány : ha lefuladsz gyorsan teheted vissza. Komolyabb változat: elég ha a kártyával (akár a zsebedben) közel mész az autóhoz megérinted a kilincset és az kinyillik. Továbbra is zsebben v. retikülben tartva a kártyát elindítod az autót. Ha kidobnak a kocsiból még 1-2 percig megy a kocsi aztán leáll. Hátrány: idegen is kinyithatja az ajtókat míg Te kb 1,5 méterre állsz a kocsitól. Néha elveszti a kártyát a rendszer (vastag fémbetétes táska...) és akkor egyszercsak magától leáll. (Azért ez ritka)
Sajnos kinõttük a Thaliánkat. Elhatároztuk, hogy jövõre Scenic II-re cseréljük.Megnéztünk egyet közelrõl.
A fiam a kis 185 cm-evével beült hátra, és kinyújtózkodott.
Nejem el volt hûlve a sok kapcsolótól, meg a luxustól.
A kislányom azonnal kérdezte, mikor visszük ezzel a suliba.
Nekem a privilegben olyan érzetem volt, mintha valami körbe is vett volna, nem csak szines mûanyag.
Apropó! Tudja valaki, mi az a kártás inditás/leállitás? Kell hozzá még inmobilizer, riasztó, kormányzár?
Mármint a teljesítményadatokhoz képest. Az 1.6-os Merivaval összevetve még jobban szembetûnik a dolog, hiszen érezhetõen dinamikusabban vitte a 100 lovas mint a Megane-t a 115 lovas (Ezt persze nem az ágaskodás mértékével, hanem inkább a fordulatszám és a sebeség emelkedésének nyomonkövetésével lehet leginkább megítélni).
Alex, kábé olyan érzés mint amikor a keménydrogost marihuanaval kínálják. Nem éreztem semmit.:)
Tényleg harmatgyenge a dinamizmus még a 3 ajtósban is...
FERRARI:király neked. komolyan.
Nem mindíg a LE száma számít, mert függ a kocsi tömegétõl, áttételezéstõl, a motor karakterisztikájától a dolog. Bár én nem vezettem, de már én is hallottal, hogy nem valami dinamikus a kocsi. Bár azért annyira rossz nem lehet.
Csak csendben hozzáteszem, Megane-ból legalább 2 literest kell venni ahhoz, hogy menjen is. Az 1.6-os annyira vérszegény, hogy azt hittem állok (mondom ezt egy 75 lovas Corsa tulajdonosaként, és mondja ezt egy haver 75 lovas Twingo tulajdonosaként)
re bémvé: BME Gépészmérnöki kar
Én próbáltam a teszt Megant. Nagyon jó volt, pedig mentem hegymenetben, rossz úton, városi forgalomban. A belsõ kialakítása igényesebb, ráadásul olcsóbban mint a hasonló kategóriás Skodának, pedig az is tetszett régebben. Abból ugyanennyiért fapadosat kapsz. Toyotát is kipróbáltam, az is teszik, de ami annyit tud mint a Megan, az árban húzósabb. A visszahívásról annyit, hogy néhány hibát tapasztalnak ilyenkor, s az eladott mennyiséget hívják vissza. Minél többet, annál többet adtak el. :-))
Pinyo, azért Focusból nagyon sokat adtak el, kétszer egymás utáni évben belõle adtak el a legtöbbet a világon, Ha ezt összevetjük a renó számaival, ez a 573 ezer nem tûnik olyan soknak. A renó márpedig megbízhatatlan, szervizigényes autó, jó reklámpolitikával.
A frankfurti székhelyû BMW pénteken bejelentette, hogy lehetséges fékproblémák miatt visszahív 164 ezer X5-ös terepjárót, ami meglehetõsen nagy kiadást jelent a cégnek. A cég sietett kijelenteni, hogy a probléma következtében eddig még nem történt baleset.
A német Volkswagen konszern bejelentette, hogy egy esetleges gyújtáshiba miatt 850 ezer autót hív vissza ellenõrzésre. Az akció a Volkswagen, az Audi, a Skoda és a Seat autóit egyaránt érinti. Itthon viszont az importõr szerint nincs gond.
És volt itt Megane II 47e, Új Audi A3 3,5e, Mitsubishi 300e, Clio 30e, Yaris 3e Mo-n, Chrysler 1,2 m, Mazda 6 ?e, VW Bogár 270e, Ford terepjáró ?e.
Megkövetem magam : Mintegy 573 ezer Focus modellt érint a Ford legutóbbi visszahívási akciója. Az USA-ban piacra dobott autókat futómû- ill. akkumulátor kábel hiba miatt rendelik a szervizekbe. Az Európában értékesített autókkal nincs gond.
Mazda 6-ból nem is olyan rég 170.000 darabot hívtak vissza... De hívtak már vissza a közelmúltban Ferrarikat is, igaz, csak párszáz darabot...
Mennyi focust? Nyolcszázezret???? Ez kissé soknak tûnik.:)
Másrészt az új Megane úgy ahogy van igénytelen. Lehet tõlem akár Scenicbõl is. Egy 3 ajtóst teszteltünk, nekem elég volt. Mint egy rossz bárka úgy zörgött a tesztautó. Olcsó megoldások, elnagyolt kidolgozás. Jó autó, újonnan. De ha elkezdem használni....brrrr...
Max könyörgök mutass egy friss statisztikát!!! Please, tényleg kiváncsi vagyok rá. "Ford Focusból" nemrég 800000-et hívtak vissza ha jól tudom mégse írja senki megbízhatatlannak. (Én se bár köhögöt a kicsike)
Elnézést, nem 90 hanem 110 ezer. Ezért, meg a kimagasló romlási statisztikák miatt mondtam, hogy a Renault vacak.
Most éppen a 90 ezres visszahívás után 203 ezres visszahívás. Ha az eladási adatok számítanának, akkor egyértelmû lenne, hogy a Windóz jobb, mint a Linux. Egyébként a 2.2 motor már kissé elavult: a konkurencia (több autógyár) jobb motorokkal állt elõ.
Szerintem meg a Renault egyre rosszabb.
Szerintem a RENAULT nagyon feljott az elmúlt idõben. Ar-teljesítmény 5-ös. Nekem még sajnos nincs!
Béemvé : Jé csak nem 4 új Renault jött ki? Akkor még lesz a héten még 1.
FERRARI: milyen iskolába jársz??????
1 HÉTEN BELÜL EZ A 3. RENAULT TESZT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A többi már csak engem érdekel?Méghogy nem megbízhatatlan? Ez az egy dolog megcáfolhatatlan egy francia kocsival szemben...
Laky! Az a 14 lóerõs Scénic nem vágtathat annyira... :-))))))) De hogy komolyra fordítsam a szót: szerintem még mindig (mondhatnám, szokás szerint) sok, nagyon sok az elõítélet a francia kocsikkal szemben... Pedig szépek, kényelmesek, olcsók én nem olyan megbízhatatlanok, mint ahogy egyesek beállítják.
re Pinyo: bocsi én nem fogalmaztam érthetõen. A nem volt hajtva nállam azt jelenti, hogy normálisan a szabályokat kb. betartva közlekedtünk az autóaval, szinte minden nap. Tehát nem azt jelentette, hogy naphosszat állt a garázsba :-)))
Morgó : A Mercikkel mostanában sok a baj azzal ne hasonlítsd össze legalábis a Merci igazgatója ezt állítja. A BMW köztudomásuan megbízhatatlan. Akinek az volt legalábbis ezt mondja. (És tényleg szüleimnek is volt és sok bajuk is volt vele). A Golf4 és az új Bogár a németek szerint!!! nagyon sokszor okoz bosszúságot. Ford Mondeoról az ismerõseim beszélnek le, mert az övék állandóan szervízbe kell vinni. A japán autóknak is 100 ezer km után minden bajuk van. Tovább is van mondjam még?
Úgy látszik nem csak én vagyok morgós, hanem sokan mások is. Vagy csak egész egyszerûen ezek az emberkék összetévesztik az elérhetõ luxust és álmaik netovábbját ( a Renault kaki - vagy kuki?? -, de bezzeg a Ferrari, Mercedes... milyen remek! Igaz, hogy luxus felszereltségben ezek 2-10* annyiba kerülnek, de ez kit érdekel). A tartosságról még nem tudok nyilatkozni, hisz csak 7-8éve vezetek Renaultokat. Ezek Clio, Megane és (jelenleg) Scenicet foglalja magában. A szervízeket én is csak akkor látom, ha a kötelezõre megyek. Evvel párhuzamba a kezem alatt levõ autók évi 20-25e km-t futnak - fõleg Bp-en. És ha még ehhez azt is hozzá számítom, hogy a Megane-unk orrát egy tilosba behajtó furgon legyalulta, de nekünk az ijedtségen kívül semmi bajunk nem lett, akkor akár szerencsésnek is nevezhetném magamat, magunkat. Ezek után visszakanyarodva a megbízhatósághoz: szerintetek ezek után lehet rossz a véleményem?
És újra egy Renault Mégáne teszt... van még valami? CC, esetleg mégáne nõi vezetõvel?
2 hét az nem idõ. ha azt mondtad volna, hogy 2 évig semmi baj nem volt, akkor azt mondanám, hogy ok. ennek ellenére nem vennék francia autót...egy BX már leamortizálódott édesapám alatt, holott nem volt hajtva és garázsban állt....