Autó > Tesztek

Opel Tigra TwinTop 1.4-1.8 teszt

Kis aranyos
Kezdetben nem értettem miért becézgetik kis tigrisnek, később nem tudtam felfogni miért nincs benne egy igazán erős motor. Mostanra már minden világos, hiszen ha kell aranyos, ha kell ruganyos, és mindeközben még a kategória egyik legjobb vétele is.

"Milyen autóért is jöttél?" – érdeklődött a tőle megszokott kedvességgel Róna Ági, a General Motors PR munkatársa, aki mindig olyan szívélyesen adja oda az Opel és Chevrolet tesztautókat, mintha éppen most nyerte volna meg a lottó ötöst. Sajnos én nem voltam ilyen hepi, megkönnyebbült állapotban, egy pillanatra meg is megakadtam, nem ugrott be miért vagyok itt. Valószínüleg aznap reggel is csak a vegetatív funkciókért felelős agytekervényeim élesedtek be, bár többek szerint ez az összes.

"Jaj tudom, a kis tigrisért, nagyon aranyos!" – segített volna rajtam Ágnes, én azonban az előző napi kialvatlanság hatása alatt még kétségbe ejtőbb állapotba kerültem. A mai napig nem tudom a tigris szó hallatán miért egyből a micimackó címü rajzfilm ugráló hősére asszociáltam, mivel sosem voltam egy miciSmaci rajongó (inkább a Tom és  Jerry), de valahogy akkor mégis ez volt a kézenfekvő.

Ezek után nem nehéz továbbgondolni a sztorit, hogyan nézhettem ki akkor, amikor a teljes döbbenet kiült az arcomra, hogy miért akarnak rámsózni egy plüssfigurát, vagy valami rajzfilmhőst. Néztem már párszor bambán életemben, de most olyan csúcsformában lehettem, még az Ágnes is megrémült, s visszakérdezett: „Vagy nem a Tigrát írtuk ki mostanra?”

Na ekkor lefutott a szoftver, rájöttem ki az aranyos kistigris, valamint arra is, hogy mekkora barom vagyok, amellyel szimmetrikusan a bőrszínem is változhatott, hiszen egyből jött a kérdés: "János, jól van?". Ekkora égés után jól? És még csak 10 óra, máris komplett hülyének érzem magam, mi lesz estére?

Természetesen ezek után megnyugtattam Ágnest, hogy igen a Tigra kell, meg nem aludtam, stb, és tényleg milyen jó, hogy egy ilyen kis feeling-es autó jön hozzánk, csak azt felejtettem el mondani, hogy már előre kiver a víz, hogy egy ilyen autóban mit keres egy 1.4-es motor. Aztán a parkolóban máris megvilágosodott bennem, vendéglátóm miért volt olyan lelkes az autó nevének emlegetésekor, ugyanis a kis tigris ebben a sárga színben igazi kis női cukiautó. Bár sokan nemi identitásom homályos mivoltát fogják pedzegetni ezután, de ki merem jelenteni, aznap reggel még nekem is tetszett.

Egész pofás, bár kissé felhúzott nagyobbított tompora nekem kicsit túlzás, főleg az orrész kissé vad, sportos kiképzését látva. Valahogy az oldalnézet sem egetrengetően szép, sőt a belseje kicsit megrázó is. Olcsó Corsa müszerfal krómkeretes müszerekkel, meg középen a váltóalagútnál egy igazi fémnek látszó ide-oda mozgó müanyagdarab. Mozgatása tilos, ekkor ugyanis kiderül, hogy az egész környéket megmozgatja. Ebből tehát kiderül, hogy a J..Power legújabb összeszerelési statisztikáját nem a Tigra fogja megnyerni, bár a kategóriában fellelhető konkurensekre visszagondolva nem is lesz nagyon hátul. Hiába, ennyi pénzért ennyi jár.

Sütött a nap, kék volt az ég, mi kell más egy jó fotózáshoz, már húztam is a legközelebbi napos helyre, ahol sajnos nem várt kalandom támadt. Történt ugyanis, hogy egy közelben állomásozó (miért is dolgoznának?) brazil gépsor éppen a két tégla berakása közötti kávészünetben hatalmas integetésbe kezdet. Mint kiderült érdeklődésük szigorúan szakmai a gépkocsi iránt, bár bizonyos paramétereket az istennek nem tudtam beléjük verni. Például azt sem, hogy hiába könyörögnek, ezzel az autóval semmi értelme húzatni előttük egyet, mivel gyakorlatilag nem megy. Sajnos a kommunikációs rés, amely az én szemszögömből inkább szakadék volt, nem hidalódott át, így kénytelen voltam a parkolóban meghúzatni egy kicsit. Na, ezek után már csak a nevetés okozta görcs kerülgette őket, úgyhogy szép csendben elhagytam a helyszint.

Semmi értelme nem lett volna őket győzködni arról, hogy ezeket az autókat inkább nők veszik, akiknek annyira fontos a durva gyorsulás, mint egy férfinak a szempillaspirál. Persze alapos kis vitát lehetne folytatni arról, hogy egy ilyen kétüléses "élményautóba" mennyire fontos az erős motor. Nekem, mint autóversenyzőnek igenis az, hiszen számomra így valami hiányzik az autóból, de a kocsi egyéb paraméterei is egyértelmüvé teszik, hogy ezt az autót nem a magamfajtáknak tervezték. Gondolok itt az inkább kényelmes, mint sportos futómüre, amely szintén a nők, vagy a száguldani nem vágyó urak kedvence lehet, hiszen egészen elviselhetővé teszi a rossz úton való autókázást. Márpedig hazánkban már extra a jó minőségü út, de ennél az autónál a menetkényelem felé ez az egyik alappillér.

Szerencsére a fék terén nem vállaltak kockázatot, úgy fog, ahogy kell, sőt még a karosszéria merevsége is a kategória egyik legjobbja. Ebből adódóan a Tigra TwinTop korántsem csörög úgy, mint egy-két kategóriaelődje, de azért még ebben is érződik, hogy a mozgatható tető miatt nem tökéletes a kép. Elsősorban a kormányon tapasztalható mindez, amely fokozott tempóban nagyobb kanyarokban kicsit pontatlan, ugyanakkor mégsem mondanám azt, hogy a jelenség nagyon zavaró.

A Tigra TwinTop tehát vezetéstechnikailag semmiképpen sem egy élményautó, ezt alátámasztja a kicsit akadozó váltója is, ugyanakkor utazni vele mégis élmény. Egyszerü, de nagyszerü – mondhatnám, de mégsem mondom, mert azért annyira nem egyszerü. A tetőmozgatás például egészen elképesztő is lehet, volt olyan, hogy nem akart kinyílni, pedig elvileg minden szükséges előkészületet megtettem. Ugyanilyen furcsa hibajelenséget az ablakemelő is produkált, vizesen egyszerüen nem akarta felhúzni magát, hiszen a becsípődésgátló érzékelője, mindig azt érzékelte, hogy megakadt valamiben, amire természetesen visszatért teljesen nyitott állásba. Ezen a két hibajelenségen kívül azonban a Tigra kiválóan müködött, nagyszerüen rázta fel a kedélyállapotomat. Na, de mindegy feltehetően csak nekem nem volt szerencsém. Különösen, hogy a második teszautó, mert hogy volt egy 1.4-es és egy 1.8-as is már nem produkált semmi ilyet.

A Tigra utastere sajnos csak két személyes, de annak a két embernek viszont pazar. Sajnos nem találtam pohártartót, valamint a rekeszek használhatósága sem volt tökéletes, ugyanakkor az ülések mögötti tárolórés viszont csodás. Szerencsére a fejtér is olyannyira nagy, hogy becsukott tetővel sem kell hajlongani, sőt a kabrióknál ilyenkor jelentkező menetzajok is kielégítően a háttérben maradnak. A kocsi anyagminősége inkább kisautós, de mégis teljesen kielégítő, miközben a felszereltsége és az ára kifejezetten jó. A Tigra méregfoga mégsem ez, hanem a hatalmas csomagtartó, ugyanis fent hagyott tetővel ennek az ürtartalma 440 liter, ami ebben a kategóriában már több mint kielégítő, sőt nagyobb autók között is ütős.

Egy jobb érzésü családapa a kocsi árára alapján azonban nem feltétlenül ezt mondja, ugyanis miért adjon ő 4 milliót egy kétüléses kisautóért, mikor ugyanennyiért olyan Opelt is kap, amelybe a két gyerek is elfér hátul. A válasz ugye a feeling, de azzal is megvédhetjük a Tigrát, hogy a kategóriában gyakorlatilag nincs olcsóbb. A slágernek számító 206 CC 1.6-os motorral 4,5 milliótól indul, a Ford Streetka 5,2 millától, ehhez képest a legalapabb Tigra 1.4 elvihető 4 millióért. Persze a jobban felszerelt, erősebb változatok ára már elmehet egészen 4,8 millióig, plusz a feláras extrák, de őszintén az se sok.

A rend kedvéért elkértem a motorizációban csúcsnak számító 1.8-ast is, amely mellett egyébként még a jól ismert 1.3-as turbódízel (Multijet) alkotja a kínálatot. Szóval a Tigra elvileg ezzel a 125 lovas 1.8-as motorral már mondható lenne sportkupé-kabriónak, azonban a gyakorlat ezt sem igazolja. Inkább úgy mondanám, hogy a nagyobb motor már gyorsabb kocsi lesz a Tigra, hiszen megy 200-at is, de a gyorsulása még mindig csak 9,4 másodperc. Akárhogy is nézzük, ez picit karcsú, de legalább már lendületesen lehet vele közlekedni, előzgetni, stb.. Elsősorban ebből a változatból is a nehezebben kezelhető váltó, a nem túl nyomatékos motor ami megmaradt bennem, igaz, amikor lenyitottam a tetőt ez már nem nagyon foglalkoztatott.

Ha választanom kéne én mégse ezt választanám, pedig az 1.4-es motorhoz képest az árrés "csak" 510 ezer forint. Nekem a dízel kéne, mert a Tigra TwinTop úgysem sportkocsi, a nyitott tetővel való gurulást meg jobban élvezem, ha a pénztárcám közben nem ürül ki. Márpedig a benzinesek nem ettek olyan jól, hogy a szívemhez nőjenek. Egészen pontosan a nehézkesen viselkedő 1.4-es 9,3 litert, míg a ruganyosabb 1.8-as 10,8 litert produkált, ami nem éppen vágyaim netovábbja. Ebben persze az is benne van, hogy a kabriókarosszéria miatt szükség volt számtalan merevítésre, ami bizony súlyos kilókat jelent, vagyis a kis 1.4-es is több mint 1,2 tonna.

A teszt végkövetkeztetése tehát az, hogy az 1.8-as motorral már elég nagyfiús a Tigra, a kislányoknak pedig a dízelt ajánlom, hiszen gyengébb, de az nekik nem számít, viszont keveset eszik, így a 45 literes tank is ritkábban ürül ki, vagyis keveset kell tankolással összekoszolni a kis kezüket. A nagyfiúk meg már a kinézte alapján sem a Tigrában fogják keresni álmaik autóját, bár ki tudja?! Egynek, nem rossz.

 

Kinek ajánljuk?

A Tigra a legolcsóbb ebben a kategóriában, de nem a legrosszabb, sõt. Nem sportos ugyanakkor kényelmes, jól használható a mindennapokban, így minden kabriózásra vágyó vevõnek ideális lehet.
 
Tetszett: Nem tetszett:
- vidám belsõ - nyomatékszegény 1.4-es
- tetszetõs külsõ - kicsit lágy futómû
- nagy csomagtér + jó a belsõ tárolórekesz - Nehezen mozgatható tetõ
- emészthetõ árak - a fara lehetne szebb is
 

Müszaki adatok

Opel Tigra 1.4 Twinport Cosmo Opel Tigra 1.8 Cosmo

Motor:

Hengerürtartalom:

Max. teljesítmény:

Max. nyomaték:

Négyhengeres,16 szelepes
benzinmotor

1364 ccm

90 LE / 5600 ford./perc

125 Nm / 4000 ford./perc
Négyhengeres,16 szelepes
benzinmotor

1796 ccm

125 LE / 6000 ford./perc

165 Nm / 4600 ford./perc

Meghajtás:

elsõkerékhajtás, ötfokozatú kéziváltó

Hossz / szélesség / magasság:

3920 mm / 1685 mm / 1365 mm

Tengelytáv:

2490 mm

Saját tömeg:

1235 kg
1265 kg

Csomagtartó mérete:

250 / 440 l (+70 l az utastérben)

Üzemanyagtank mérete:

45 l

Gyorsulás 0-100 km/h:

12,4 s
9,4 s

Végsebesség:

180 km/h
204 km/h

Fogyasztás (város/országút):

8,1 / 5 l/100 km
10,9 / 5,8 l/100 km

Tesztfogyasztás (vegyes):

9,3 l/100 km
10,8 l/100 km

A modell alapára:

4 349 000 Ft
(1.4 Cosmo)
4 859 000 Ft
(1.8 Cosmo)

 P>

Címkék: opel

Hozzászólások

Janika: te egy rejtett Gálvölgyi klón vagy. Múltkor az a Suzukis kabaré, most meg a "brazil gépsor" a "szigorúan szakmai jellegû érdeklõdéssel". Komolyan mondom jókat lehet röhögni az írásaidon. Még ilyet és csak így tovább!

Megatron: vannak ilyen anomáliák pedig.:) Van aki az alacsonyabb fogyastás miatt vesz dízel VW-t milliókkal drágábban.:)

Max: ez így van. De akinek kabrió/kupé kell alacsony fogyasztássa annak hiába ajánlgatod az ST fiestát, még ha Te magad azt választanád akkor sem. Én hiába ajánlanám neked a kombi vagy 5 ajtós Mondeo-t, mikor neked a 4 ajtós teccik még annak árán is hogy a csomagtér jobban kihasználható a másik két karosszériavariáns esetében. Aki pedig kis kabriót akar az megnézi a StreetKa-t, elszörnyülködik az 5.2 milliós árcédulán és ha nem fanatikus, akkor elballag egy Opel kereskedésbe és megvesz egy Tigra-t. Ennyi. Lehet azt mondani, hogy egy ST erõsebb, élvezetesebb. Egy C-max meg nagyobb és kényelmesebb, a mondeo pláne. A kabrióvásárló meg nagy ívben sza.rik rá és megveszi a StreetKa-t, ha mindenképpen fordból akarja a kabrióját.

Max. Azt én írtam :). gabe. GSI téma: nem a te Club-odba raktak 1.8-as mocit, hanem a Sport felszereltségûbe :) Egyébként én szeretem a GSI-ket (Kadett, F Astra), de szerintem ez a Corsa a GSI-k szégyene.

Azért van némi igazság abban, amit Gabe írt. Kiadsz egy csomó lóvét, és van egy szinte alap corság, na jó a teteje lejár. Sok értelme nincs, én is inkább az ST-re szavazok, csak jobban megy, és nagyságrendekkel jobb a futóműve, és az tényleg sportos.

Alex: nem mondtam, hogy nem lehet elképzelésed, csak azt mondtam, hogy aki kabriót akar az nem nézegeti az ST fiestát és fordítva, aki sportos méregzsákot akar az pedig nem nézegeti a kabriókat kis motorral. (Szóval szerinted a Corsa GSi abból áll, hogy az én Corsa Club-om kapott egy 1.8-as mocit és kész? Mókás legény vagy.:) ) A visszavágási kényszerrõl még annyit, hogy a GSi-t nem azért hoztam példának, hogy elkezdj rajta fikázódni -ez volt az a gyermeteg visszavágás kérlek szépen-, hanem azért hogy lásd egy sportos kisautó Opelbõl is olcsóbb mint egy kabrió. Mint ahogy az ST fiesta is olcsóbb a Streetka-nál. Pont.

gabe. Nincsen nekem visszavágási kényszerem, azt hiszem ezt pont te kezted el :). Én csak annyit mondtam, hogy SZERINTEM egy ST Fiesta jobban megéri, mert nagyobb feelingje van, és még jobban ki is használható, jobban megy, jobb a futómû, motor, stb. Erre te felkaptad a vizet :) Amúgy azzel az 1.8-as "GSI" Corsaval az a baj, hogy annyi történt vele, hogy kapott egy nagyoobb mocit, és kész. Persze, hogy jónak tûnik egy 1.2-eshez képest, de az elõzõ 1.6-os-hoz képest, vagy akár pont az ST Fiesta-hoz képest elég puha egy kocsi.

A Calibrának meg Vectra A belseje van. Ez nem újdonság, és különösebben nem izgat ez az összefüggés senkit.

Alex: ez érdekes, aki vezette/tesztelte az egészen más véleménnyel van róla. Egyébként kissé gyermeteg vagy a visszavágási kényszereddel tudod-e?:) (StreetKa 1.6: 5.2 mill)

Csak meglepett a belseje, mert az új dizájnt vártam. Nekem is Corsám van, úgy hogy nekem tetszik a belseje is, csak másra vártam.

Érdekes szine van.

Hát, hogy írod, hogy nem egész 4 milláért árulják a Corsa GSI-t. Csak ennek a Corsanak köze sincs sajna a GSI-hez. Kb. annyi, mint anno a Daewoo Racer-nek volt.

A GSi-s beszólásnak meg nem igazán értem az apropóját...

Alex: akinek kabrió kell az nem fog ST fiesta után futkosni és fordítva.

Ja, és amúgy a C Corsa elég messze van a GSI-tõl sajna.

Én csak azt akartam mondani, hogy számomra sokkal jobb vétel egy ST Fiesta, mint egy 90LE-s Tigra, ami mellesleg elég rusnya is amellett, hogy nem megy.

Alex: arról van szó amit Max mond. A fiesta "CC", ha lenne 1.4-es motorral ugyanúgy belekerülne annyiba mint a Tigra. A Corsa GSi-ért kevesebbet kérnek mint 4 millió...

Ja, meg az is érdekes, hogy mellettünk a non-stopban fél kiló kenyér áráért kapok egy óriás túrórudit...

Ja, de a C-Max már egy nagyobb és komolyabb kategória, nem a "játékautók"-é. Nem is tudom, hogy melyik a nagyobb feeling mondjuk egy szerpentinen végigsuhanni. Egy 1.4-es "tigrissel, vagy egy St Fiesta-val... Hmmm. Nehéz kérdés.

Ja. De amúgy érdekes, hogy egy 1.6-os Ti-VCT Trend C-max áráért kapok egy ST Fiesta-t...:)

tempra: se nem nõ, se nem férfi. Átmenet a kettõ között: egy hemafrodita balf@sz.

Alex: a fiesta ST nem kabrió. Bár jobban megy...

Ez már az elõzõ Tigra sajátossága is volt, hogy belül egy az egyben Corsa. De gondolom ez a többi CC-ben (206, 307, Megane) is ugyanígy van. Amúgy az új 140LE-s 1.8-ast belerakhatnák, az javítana valamit a menetteljesítményeken és a fogyasztáson. Amúgy érdekes, hogy az 1.4-es áráért kapok egy ST Fiesta-t...

AZ Autómagazinban van egy kis kabrióteszt. Egész jókat írnak róla...jobbakat mint a Smartról...

Engem annyira meglepett, amikor kijött és beleültem, mert sima Corsa belül. Én többet vártam a belsõtõl, de a külseje tetszik.

a fradis gyepes gábornak 206 cc-je (is) van. na az nö vagy férfi?
nem kell válaszolni..:)

Mind át volt operálva. :-)))

én láttam kéket férfiemberrel, és 206ccket is... szerintem nem kell ezt a plázacicát nyomni nagyon... és láttam nsx-be, boxterbe is szõke macát...

1,8-ast nagyon szívesen bevállalnám. Egy dologot sajnálok már most ebben az autóban. Plázacica autó lesz (lett) belõle. Eddig láttam vagy 4-et és mindben szõke hölgyike gépészkedett.

Képgalériák

Suzuki GW250F 1
Midual Type 1 1
BMW X5 Security Plus  1
Gutiérrez rajongóival gokartozott 2
Honda FourTrax Foreman Rubicon 4x4 1
McLaren P1 GTR 1
Lamborghini Huracan LP 620-2 Super Trofeo  1
BMW S1000R 2014 1
Indian Scout tervrajz 1
Moto Guzzi Ambassador - Urban Tractor 2
Confederate X132 Hellcat Speedster 1
Dodge Charger SRT Hellcat 1
Volvo XC90 1
Kawasaki 1
Yamaha háromhengeres túraenduró 1

Bejelentkezés


Legfrissebbek

Legfrissebbek Összes

Heti top cikkek