MINI Cooper S Cabrio teszt

Ezen cikk születésének idején a külvilág meglehetősen szürke képet mutat: az égen vaskos felhőréteg, az eső is csepereg, az emberek pedig kötött pulóverben járnak az utcákon. Ilyen közegben igencsak nosztalgikusan gondolok vissza az alig pár héttel ezelőtti állapotokra, illetve arra a hét napra, mikor ragyogott a nap, délben mindig legalább 30 fok volt és a régen várt pihenésemet töltöttem a Balaton déli partján tesztünk alanyával, a MINI Cooper S Cabrióval.

Előrebocsátanám a végkövetkeztetést: ez a világ legjobb nyári autója huszonéveseknek. Hogy miért is? Hát vegyük sorra!

Gyönyörü képek egy gyönyörü autóról - 43 fotó a képgalériábanElőször is ez egy négyszemélyes kabrió. Na jó, ezen azért finomítanék egy kicsit, négy embernek van benne ülőhely, ami azért nem ugyanaz, a lényeg viszont, hogy szükség esetén – és a tapasztalat azt mutatja, hogy bizony, sokszor van szükség – a vezetőn kívül még három személyt utazhat a MINIben. Hosszú távon ez az üzemmód persze senkinek sem egészséges, hiszen ahhoz, hogy egy lábbal rendelkező egyednek esélye legyen hátul megmaradni, az elöl ülőknek is kell kompromisszumokat kötni, ez a felállás pedig úgy 20 kilométeres útig vállalható, ezután exponenciálisan nő az autón belül egy konfliktus kirobbanásának valószínüsége. Ez azonban még így is sokkal jobb, mint amit a csak kétüléses modellek – Mazda MX-5, Ford Streetka, Opel Tigra TwinTop – tudnak, a MINIvel pedig mindig mindenki akar jönni mindenhová, itt tehát akár hátrány is lehet a négyülésesség. Önmagukat vezérhímnek tartó emberek ráadásul könnyedén, akár 5 perc alatt is, megtölthetik a MINI Cabriót csajokkal, illetve igazából tökmindegy, ki ül a volánnál, az autó elvarázsolja a nőket és a férfiakat is, csak kicsit mással. Aki tehát autóval akar csajozni, annak itt a tökéletes verda, sokat elmond a MINI ezen képességeiről, hogy az együtt töltött egy hét alatt – bár jómagamat sem a "vezérhím", sem pedig az "autóval csajozós" kategóriába nem sorolnám – mégis számtalan ajánlatot, kedveskedő félmondatot, és kacér pillantást zsebeltem be, melyek szinte kivétel nélkül az autónak szóltak, ezt sajnos könnyü belátni.

Mert hát ugye. A MINI, főleg a Cooper S, gyönyörü. Persze, amikor a BMW 2001-ben piacra dobta, még én is lázadtam, hogy oda az igazi Mini szellemisége és csináltak belőle egy drága divatautót, ami végül is igaz is. Csakhogy, ha a drága divatautó éppenséggel jó is, meg szép is, akkor már rögtön megbocsátóbb tud vele lenni az emberfia. Jelen esetben pedig éppen ez a helyzet, főleg ebben a színben a két fehér csíkkal a motorháztetőn.

Sokat lehetne azon vitatkozni, hogy a hagyományos, vagy a kabrió lett-e a szebb. Jómagam, mindkét autót zárt állapotban vizsgálva, az acéltetős kivitelt tartom dekoratívabbnak, nyitott tetővel, meg persze nyáron, viszont persze a Cabrio áll a szépségverseny dobogójának legmagasabb fokán. Csukott állapotban is látni és érezni, hogy ez nem egy mindennapi autó, de valahogy inkább csak megnézi az ember, mintsem hasra esik tőle. Viszont a hátsó szélvédő legalább igazi üvegből - és nem müanyagból – van, igaz, a ponyva egyszerüen csak beesik a hátsó ülések mögé és semmi nem takarja el. Sajnos azonban még ezt sem lehet komoly hibának elkönyvelni, ugyanis ez a megoldás egyáltalán nem zavaró és az esztétikai élményt sem csorbítja, ráadásul a tető eltávolítása is kellemesen gyorsan zajlik.

A Cooper S-nél már a külső is sokat sejtet, elég csak a motorháztetőre vágott légzőnyílásra, a dupla kipufogóra, a feltünően alacsony hasmagasságra, vagy a 17 collos kerekekre pillantani, a belső pedig további részleteket árul el az autó képességeiről. A falióra méretü középső müszeren, ahol alapesetben a kilométerórát találjuk, most csupa izgalmas apró mutató van. Hogy ezek miről is mesélnek? Vizhőfokról, benzinszintről, olajnyomásról és olajhőmérsékletről – utóbbi kettő jellemzően a sportautók privilégiuma. Csupa-csupa bíztató jel, de aki még ezek után is azt hiszi, hogy a MINI csak a plázacicák autója, az nyomja ki a kuplungot – a pedál ellenállása érzésre úgy 3-4-szerese az átlagos kisautóénak.

A Cooper S tulajdonosok tehát jobb ha felkészülnek arra, hogy a bal vádlira sokat kell ahhoz dolgozni, hogy a jobbal azonos méretü legyen, bár mondjuk egy Subaru esetében még komolyabban kell venni ezt az edzésprogramot. A jobb lábat ugyanis szinte elég csak lebegtetni a gázpedál felett, akkor is bőven felveszi a közlekedés tempóját. 100 km/órás tempóig elég csak úgy 2-3 centit benyomni ahhoz, hogy érezzük a gyorsulást, az utastársak jellemzően még így is a „húúúazannyadejólmegy” kezdetü monológot mormolják, közben pedig veszettül kapaszkodnak az ajtóba, máshová ugyanis nemigen tudnak.

Hitelesítő ugyan nem volt jelen, de szerintem a Cooper S Cabrióval sikerült porig alázni a "leghosszabb sikítás egy levegővel" eddigi rekordját. A rekorder egy volt RTL-es kolleganő, pedig az a Cooper S-sel egy teljesen normális közlekedés volt, a MINI azonban Coperfieldet felülmúló illuzionista, meg persze a kanyar előtti fékezéseket is bátran el lehet spórolni.

2+2 üléses miniatür kabrióIllúziókról beszéltem és a MINI Cabrio ebben a müsorszámban nagyon ott van. A sebességérzet a nyitott tetőnek és az alacsony ülőhelyzetnek köszönhetően nagyon intenzív, a feszes rugózás – remek úttartással – és a motorhang pedig csak a hab a tortán. Az illúzióban főleg az utóbbinak van komoly szerepe, a hanghatások roppant fincsik pláne annak fényében, hogy egy 1.6-os motorból jönnek. A kis négyhengeres a kompresszornak köszönhetően alul sem nyomatékszegény, ettől függetlenül persze imád pörögni és érzésre úgy 4000-res fordulatról indul meg a legjobban, de egészen 7000-ig bátran pörgethető. A felsőbb fordulatszám-régiókban egyre inkább átveszi a kompresszor sivítása az uralmat, azonban hátulról, a kipufogó felül is izgalmas hangok jönnek. Ez hatványozottan igaz akkor, ha elvesszük a gázt, a Cooper S kipufogója ugyanis gyönyörüen visszadurrog, ami csak tovább lelkesíti az addig fültől fülig érő szájú sofőrt. A fogyasztása mondjuk nem nevezhető kevésnek, vegyes használatban 12 liter jött ki, igaz egy átlag-tesztautónál sokkal többször koppant a gázpedál a padlólemezen, ezzel az autóval ugyanis tényleg nehéz lassan menni.

A katalógus szerint a Cooper S Cabrio 7,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, végsebessége pedig 215 km/h. Az autópálya-tempót egyébként kabrió létére igen jól viseli, tehát a szél nem akarja kitépni az utasokat az ülésből, már amennyiben csak ketten ülnek a MINIben és fel van szerelve a szélfogó háló. Ez az elem ugyanis a hátsó ülések fölé jön, így azokat használhatatlanná teszi, így viszont tényleg kellemesen lehet kabriózni még 160-nál is. Ellenben ha a szélfogó helyén emberek ülnek, hát azok nem fogják megköszönni a komolyabb tempót, itt ugyanis komolyan fennáll a dobhártya beszakadásának lehetősége.

A 170 lóerős MINI kabrió tehát megy, mint a fene, a legjobb benne viszont az a közvetlenség, ahogyan ezt előadja. A kormány nincs túlkönnyítve és az út minden kis egyenetlenségét a tenyerünkbe morzézza, igaz az elektromos szervónak kissé játékautó hangja van, ez azonban csak parkoláskor tünik fel. A hatsebességes váltó nagyon rövid úton jár és határozott mozdulatokat igényel, az áttételeket is jól eltalálták, az egyes fokozat mellett található hátramenetet pedig BMW-sen, a váltóbotot lefelé nyomva kell kapcsolni.

A fincsi hangok forrásaApropó, BMW. A MINI-nek azért nem olyan rossz, hogy a bajorok vették meg, az anyagok és az összeszerelési minőség ugyanis így a BMW szintjén van. Sok közös alkatrészt ettől függetlenül szerencsére nem lehet felfedezni – nekem egyedül a rádiót sikerült "lebuktatnom" -, mondjuk a MINI utasterébe nehezen is lehetne Chris Bangle-s elemeket beépíteni. Az összerakottság is példamutató a nyitott tetejü autók mezőnyében, azt viszont sajnos be kell látni, hogy az ilyen feszes rugózás kabrió karosszériával párosítva a magyar utakon bizony nem túl életképes kombináció – ezt az autót sajnos nem ide tervezték, hiszen borítékolható, hogy szépen lassan elkezdenek muzsikálni a müanyagok. Ez nem a MINI hibája, sokkal inkább a hazai útviszonyoké, amit viszont egyrészt mindenki jól ismer, másrészt pedig már annyian szidták (feleslegesen) előttünk, hogy erre most nem térnénk ki.

Hosszútávon tehát inkább a sima Coopoer S-t választanám (esetleg Works tuninggal, ha már lúd, legyen kövér - alapon), májustól szeptemberig viszont a fél vesémet odaadnám ezért az autóért. Tényleg a világ legjobb nyári autója huszonéveseknek. Nem mellesleg pedig remek érzés minden reggel megállapítani, hogy milyen szép "autóm" van.