A Fiat Croma 1.9 TDI 1988-as megjelenése alapvetően megváltoztatta a dízelmotorokról alkotott világnézetet. Ez a motor volt ugyanis az első közvetlen befecskendezéses, sorozatban gyártott dízelmotor. Majd tíz évvel később, 1997-ben az olaszok ismét dobbantottak, megjelent az első szériagyártású közös nyomócsöves (common-rail) dízel a 156-os Alfában, amelyet 2002-ben már 16 szelepes technikával építettek, ezzel a teljesítménye 140 LE lett.
A kismotorok terén ugyan nem elsőként, de most megjelentették az 1.3 literes, közvetlen befecskendezéses, 16 szelepes Multijet dízelmotort is az Alfa mérnökei. Az 1.9 JTD kistestvérének fejlesztésénél a fogyasztást és a szigorú emissziós előírásokat tartották elsősorban szem előtt. Persze az alapgondolat a kis méret volt. Ezt sikerült elérniük, hiszen a csöpp motor mindössze 130 kg-ot nyom, és majdnem elfér egy fél méter oldalhosszú kockában. A tervezés során szigorú követelményeket támasztottak saját magukkal szemben is, mert a motornak 250 000 km-es élettartamot garantálnak, 30 ezres olajcsere-ciklus mellett.
Az 1251 köbcentiméteres dízel erőforrás, töltetcseréjéről 16 szelep gondoskodik, keverékképzését örvénycsatornás szívórendszer javítja. A turbótöltőhöz levegőhütő és megkerülőszelep is tartozik, a változtatható turbina geometriájú töltőn még dolgoznak az olaszok, már csak ez maradt a modern technikát felvonultató Multijet utolsó kiaknázatlan lehetősége. A motor ezekkel az újításokkal 51 kW (70 LE) teljesítményt ad le 4000/percnél, a maximális nyomatéka, 180 Nm, már 1750/percnél a rendelkezésre áll. A Multijet technológia miatt a közös nyomócsőben 1400 bar-os nyomás uralkodik, míg a hengerekben a fellépő legnagyobb nyomás 160 bar.
A Multijet befecskendezés lényege, hogy a motorba a gázolajat több adagban juttatják be. Az égést egy kis adaggal (pilot) indítják meg, ami felmelegíti a hengerben lévő keveréket, és megnöveli a nyomását, így a főadag könnyebben gyullad meg. A Mulitjet rendszer a főadagot is több részletben tudja befecskendezni a minél tökéletesebb égés elérésének az érdekében. A több adag mennyiségileg nem változik, azonban egyenletesebben oszlik el a hengerben, ezáltal az égés simábban és finomabban zajlik le. Ennek következménye a csendesebb járás, tisztább üzem és a nagyobb teljesítmény. A megnövekedett befecskendezések számával, nagyságrenddel csökken az egyes befecskendezések közötti idő: 1500-ról 150 ezredmásodpercre, miközben a minimális mennyiség kevesebb, mint egy köbmilliméter. Ehhez intelligensebb vezérlőegységre van szükség, amely folyamatosan képes modulálni a befecskendezési stratégiát (1-5 spricc), a fordulatszám, a nyomatékigény és a motorhőmérséklet függvényében.
A common-rail, a Multijet, az elektronikusan vezérelt kipufogógáz-visszavezetés (EGR) és a többi fejlett technológiának köszönhetően az 1.3 Multijet a kismotorok között a legnagyobb fajlagos literteljesítménnyel (44 kW/l) rendelkezik, valamint részecskeszürő nélkül is teljesíti, a 2006-ban bevezetendő, Euro4-es emissziós szabvány követelményeit.
A Fiat az új dízelmotort két modellben is kínálja majd, melyek egyike egy kiskategóriás kompakt egyterü lesz, a másik eggyel nagyobb kategóriájú, többcélú minibusz.










