Autó > Tesztek

Daewoo Matiz II. gyorsteszt

Egy felfrissített városi kisautó
A Matiz igazi sláger a mini-osztályban, amelyet igen jó ár-érték arányának, aranyos dizájnjának és praktikus, 5 ajtós karosszériájának köszönhet. Mivel már a ráncfelvarrás előtti változatot is kedvelték a hazai vásárlók, a külső-belső módosításokon átesett utóddal kapcsolatban még fokozottabbak a márkakereskedői elvárások.

A hírek szerint az első 300 darabos kontingens 4 nap alatt elfogyott, így az egyik már leelőlegezett autót tudtuk röviden kipróbálni. A menetteljesítményekben nem érezhető változás, azonban az apróbb beavatkozásoknak köszönhetően érettebb benyomást kelt az apróság.

Daewoo, a koreai-amerikai konszern

A tavalyi év egyik legizgalmasabb autóipari történetét éppen a dél-koreai gyár adta elő: csőd-közeli helyzetével még a magyar piacon is megtorpantak eladásai, ám az állami segítségnyújtás, a hatékony kommunikáció, és az amerikai GM komoly szándékai lassacskán talpra állították a márkát. A komoly értékesítési darabszámmal és előkelő piaci helyezéssel büszkélkedő Daewoo egyik legsikeresebb modellje a Matiz, amely a nyugat-európai piacokon is komoly eredményeket ért el. Szomorú ugyanakkor, hogy a például a németeknél már tavaly nyár óta kapható felfrissített modell, a Matiz II. csupán mostanra ért el hazánkig. Ennek több oka is van: egyrészt a romániai gyártású Matiz I. motorja csupán az Euro2-es károsanyag kibocsátási normának felelt meg, amit a magyar piacon még idén július elsejéig lehet újonnan forgalomba helyezni (a Matiz kapott további 3 hónap haladékot!), másrészt az új autót Dél-Koreából szállítják hajón és vasúton, ami a vámok és a szállítás révén sajnos megnöveli a költségeket. Apropó költségek: a Matizról az a hír járja, hogy az anyacég minden egyes eladott példányon több százezer forintot veszteséget könyvel el, amit a szervizen és a többi modellen kénytelen behozni...

Miniautóhoz mérten tágas és praktikus utastér

Az alapfelszereltségü tesztautón kívülről a legszembetünőbb változtatás a VW Lupora hajazó index-megoldás: a lökhárítóba integrált csíkok kis kör alakú utódai beköltöztek a 2 nagy szemre emlékeztető fényszóró közé, ami szerintem bájos külsőt kölcsönöz az autónak, bár ez ízlés dolga. A hátsó lámpák formáját is átrajzolták, azonban ott nem annyira drasztikus a változtatás. A legnagyobb újdonság talán az átfésült motor, amelynek sikerült csökkenteni a károsanyag-kibocsátását, így az aprócska 3 hengeres erőmü teljesíti az Euro 3-as normát. A belső térben a müszerfalon és a kárpitok színében történt még változás, továbbá 5 új (most már összesen 10) színben lehet megrendelni a Matizt (bár érdemesebb az általában több tucatra rúgó raktárkészletből választani, hogy ne kelljen 3 hónapot várni). Láthatatlan, bár szintén fontos újdonság a minden modellben széria immobilizer.

Az autócska egyik legnagyobb erénye a 2 hátsó ajtaja, ami jelentősen megkönnyíti a hátsó utasok - többnyire gyermekek - beszállását. Egyik ismerősöm megfogalmazása szerint a Matiz a guruló bizonyíték arra, hogy a VW Lupo és Renault Twingo is gyártható lenne 5 ajtóval. A magas üléspozíció jó átláthatóságot biztosít a 3,5 méteres autócskának, elől két átlagos felnőtt, míg hátul 3 kicsi, vagy 2 nagyobbacska gyermek fér el kényelmesen. Az ülések kialakítása és oldaltartása jó, a vezető kényelmes helyzetet tud kialakítani, noha sem a kormány, sem pedig az ülés magassága nem állítható. Sajnos még felárért sem. A belső tér kialakítása a praktikusság jegyében fogant, kerüli a feltünő dizájn-elemeket, ugyanakkor tartósnak és megbízhatónak tünik. Természetesen a különböző müanyagok uralják a belteret, amelyek tapintása nem a legkellemesebb, de ebben a méret- és árkategóriában ez teljesen elfogadható. A kapcsolók ergonómikusak, kezelésük egyszerü, és hála a müszerfal formája jól eltalált. Én ugyanakkor hiányoltam a fordulatszámmérőt, amely sajnos egyetlen változatot sem ékesíthet.

Pohártartó, kesztyütartó és vékonyka ajtózsebek könnyítik meg az apróbb holmik elhelyezését az utastérben. A csomagtérben is könnyü elpakolni a dolgokat, ugyanis a csomagok berakodása nem tarthat sokáig: a 104 liternyi ürtartalom csupán egy sporttáska, vagy 2 bevásárlószatyor elhelyezését teszi lehetővé. A hátsó ülések - az SE változatban asszimetrikus - lehajtásával a csomagtér ugyan egy középkategóriájú autó méretére bővíthető, így azonban 2 személyessé válik autónk. A több mint 400 kg-os terhelhetőség teljesen elegendő, többet úgy sem lehetne bezsúfolni ekkora helyre.

Mire elég a 800-as motor?

3 henger, 6 szelep, 51 paci - a Matiz egyetlen motorvariánsának legfőbb ismérvei. A motor pörgetve kap erőre, ekkor ugyan kissé hangos, de elfogadható dinamikával mozgatja a 800 kg önsúlyú autót. A városi forgalomban elegendőek a motor tartalékai, azonban autópályán, több személlyel, esetleg légkondi használattal bizonyára igen sürün kell a válóhoz nyúlni, ha tartani akarjuk a megengedett tempót.

Az 5 sebességes váltó könnyen kapcsolható, ám megvezetése nem a legpontosabb, határozottan kell mozgatni a kulisszában, hogy biztosan a helyére találjon. A szervó nélküli kormány kicsit szokatlan, sok konkurens gyártók - igaz jóval drágábban - már az alapváltozatban is szervót kínálnak jármüveikhez. Az alaposan leáttételezett kormánymüvel, ha sok tekeréssel is, de biztonságosan terelhető az autó, amelynek egyenesfutása kiváló. Kanyarokban, a viszonylag magas építés ellenére is semleges marad az autó, csak gyorsan vett dőlés esetén kezd enyhén alulkormányzottá válni az elsőkerék-meghajtású autó, amely azonban ekkor is könnyen uralható marad. A futómü csillapítása jól sikerült, az autócska alig pattog, ami ritka ebben a méretosztályban. A fékek (elől tárcsa, hátul dob) nyomáspontja viszont nem a leghatározottabb, és bizony a féktáv is lehetne egy kicsit rövidebb. Igaz lehet, hogy ebben a 13 collos, 145-ös gumik is szerepet játszanak.

A Matiz fogyasztása jónak mondható, a gyártó által megadott vegyes ciklusú 6,1 l/100 km-es érték teljességgel hihető, annak ellenére, hogy ezt a rövid tesztút során nem állt módunkban ellenőrizni. A hatótáv a 35 literes tankkal akár a 700 km-t is meghaladhatja, ami igen jó érték.

Hihetetlenül versenyképes és puritán felszereltség

Sajnos Magyarország is az árérzékeny piacok közé tartozik, így az alapválozatból bizony szinte minden aktív és passzív biztonsági elem kimaradt. A jó hír viszont, hogy ezek közül jó néhány kedvező áron beszerezhető: ilyen a dupla légzsák, a szervókormány és az ABS. Több légzsákról, menetstabilizálóról, vészfék-asszisztensről ne is álmodjunk, és sajnos a hátsó fejtámlák, valamint a hátsó harmadik automata öv hiányát is meg kell szoknunk. Van viszont megerősített tető- és oldalvédelem, állítható magasságú fényszórók, biztonsági kormányoszlop és üzemanyagtartály, továbbá harmadik féklámpa.

Kényelmi szempontból is szegényesre sikeredett az alapváltozat, még a digitális óra is kimaradt belőle. Míg a vezető tetőtéri kapaszkodójának hiánya még csak-csak megmagyarázható, addig a bal hátsó utas kapaszkodója utáni hiábavaló kaparászásra még a márkakereskedő is csupán kérdően nézett ránk. A jobban felszerelt SE változat már első elektromos ablakokat, központi zárat, sminktükröt és színre fújt lökhárítókat is tartalmaz. A zene rajongóinak jó hír, hogy az antenna és a 2 hangszóró alapfelszereltség, sőt, 4 hagszórós, CD váltós HI-FI is rendelhető. A rendelhető extrák listáját egyébként még a metálfény, a dupla légzsák, az ABS és a légkondi gazdagítja, azonban számos felszerelés után csak sóvároghatnak a hazai megrendelők (elektromos tetőablak, elektromos hátsó ablak, ülésfütés, tolatóradar!), azokat csupán az "igényesebb" nyugat-európai vevőknek teszi elérhetővé a gyár.

Az autóra 36 hónap, vagy 100 ezer km általános garanciát kapunk, megtoldva 6 év átrozsdásodási garanciával, valamint 3 év díjmentes assistance szolgáltatással. A Matizt 20000 km-enként kell szervizbe vinni, az országos szervizhálózat sürü (64 márkakereskedő müködik jelenleg az országban), így a várható költségek a kategóriának megfelelően alakulnak. Az autó értékvesztése viszont a hazai presztízse okán várhatóan az átlagosnál kicsit kedvezőbben alakul.

Vajon Matizt vennék, ha ennyi pénzem lenne autóra?

A kérdést egyszerre könnyü és nehéz megválaszolni. Könnyen mondanék igent verhetetlen ára, praktikus karosszériája és aranyos dizájnja okán. Ami a motorját, a belső térben felhasznált anyagokat, illetve a szegényes felszereltséget illeti, inkább nemet mondanék, vagy inkább megvenném a mindennel felszerelt, 2,3 millióba kerülő változatot.

A Matizt ma sokan veszik 2. vagy 3. autónak, de az ország gazdasági helyzetére jellemzően többeknek a Daewoo üdvöskéje jelenti az új és korszerü családi autót. A nagyon kedvező árat most még egy 10 százalékos kezdő részletü, 10 százalékos kamatozású finanszírozással is megtámogatja az importőr, semmit sem bízva a véletlenre. Mindenkinek nyugodt szívvel javaslom ezt az autót, akit nem érdekelnek a gyártóval kapcsolatos sztereotípiák, és akinek az ár/érték arány a legfontosabb választási kritérium. Nekik is ajánlom figyelmükbe azonban, hogy érdemes a biztonsági és kényelmi szempontból jobban felszerelt modelleket választani, amelyekhez szintén jóval a nevesebb konkurencia árai alatt lehet hozzájutni - már ha el nem kapkodják...

Ja, még néhány hónapig kapható az akciós árú, légkondival is felszerelt Matiz I., amely 2 milliós árával szintén vonzó választás lehet az olcsó kisautók iránt érdeklődőknek.

Ádám Lajos

A képek nagy méretben

Számold ki a saját Casco-d!

Tesztautónkat a Daewoo Tóth Kft biztosította, Üllői út 555, tel: 2910792.

Pontszámok

Külső: 7

Belső: 7

Kényelem: 7

Felszereltség: 6

Motor: 7

Fék: 8

Futómü: 9

Kormány: 8

Váltó: 8

Menettulajdonságok: 8

Fogyasztás: 9

Ár/érték: 9

Müszaki adatok

Motor: soros, 3 hengeres, SOHC vezérlésü, hengerenként 2 szelepeos Otto motor

Hengerürtartalom: 796 ccm3

Max. teljesítmény: 51 LE / 5900 ford./perc

Max. forgatónyomaték: 68,6 Nm / 4600 ford./perc

Meghajtás: elsőkerékhajtás, ötfokozatú kéziváltó

Hossz / szélesség / magasság: 3495 mm / 1495 mm / 1485 mm

Tengelytáv: 2340 mm

Saját tömeg: 776 kg

Csomagtartó mérete: 104/512 l

Üzemanyagtank mérete: 35 l

Gyorsulás 0-100 km/h: 17 s

Végsebesség: 144 km/h

Fogyasztás (gyári átlag): 6,1 l/100 km

Modell ára: 6 040 000 Ft

Modell ára: 1 749 000 Ft

Tesztelt modell ára: 1 799 000 Ft


Hozzászólások

Jópofa az új dizájn, engem a Zaporozsec 968A-ra emlékeztet az elsõ lámpatestek elhelyezése. Ehhez hozzájön a hátsó lámpa kerekítése is - szerintem akaratlanul is hasonlít a Zapira, de ez egyáltalán nem baj.

Bejelentkezés