Autó > Tesztek

Chevrolet Captiva 3.2 V6 LT High teszt

Rohamléptü felzárkózó
Nagy léptekkel zárkózott fel a szabadidős autók kategóriájában a Chevrolet. A Captivában a kínálat első dízelmotorja is megjelent, mi azonban mégsem azt próbáltuk, hanem a hathengeres csúcsmodellt, ami igencsak gyorsan szedi a lábát.


A csúcs Chevrolet Captiva - 23 kép a galériában
Nem is olyan régen, a Hyundai Santa Fe bemutatásakor említettük meg, hogy hét személyt eddig csak a nehézfiúk (pl. Land Cruiser), vagy a drágább prémium (pl. XC90) összkerékhajtásos autók tudtak szállítani. A Hyundai Tucson nagytestvére azonban már a tízmillió forint alatti, alapvetően országútra szánt szabadidős kategóriában is tudta ezt a mutatványt. Tudásával nincs egyedül, ugyanis a nálunk még kevéssé ismert Ssangyong Rexton, vagy a szintén újonnan bemutatott Chevrolet Captiva szintén alkalmas hét személy szállítására, mégsem kell egy kisebb vagyont a kereskedésben hagynunk értük. A távol-keleti konkurenciával való összevetés mellett a Captiva megjelenése önmagában is nagy szám: ez ugyanis a Chevrolet, leánykori nevén Daewoo első komolyabb próbálkozása a szabadidős autók kategóriájában. Remek eszköz arra, hogy az arany keresztről már ne csak a diszkont árú, egyszerü kis- és kompakt kocsik jussanak eszünkbe, hanem valamilyen komolyabb járgány is.


Ránézésre nem tünik erősnek
Ha már az elsőkről beszélünk, a Captiva születésével egyszerre mutatkozott be a Chevrolet kínálatának első dízelmotorja, a GM és a VM Motori által közösen fejlesztett, kétliteres, 150 lóerős common-rail egység 310 Nm nyomatékkal, és az ígéretek szerint 8,1 literes átlagfogyasztással száz kilométerenként. Szabadidős autóhoz valóban a rugalmas, mégis takarékos dízelmotor illik a legjobban, ezt már többször megtapasztaltuk, a kipróbálásra kapott Captiva azonban nem az éppen nyolcmillióért elérhető gázolajos kivitel, de még csak nem is a 2,4-es négyhengeres benzinessel szerelt alapmodell volt. Rögtön a csúcsváltozattal kezdünk, az LT High felszereltségü hétszemélyessel, melyet 3,2 literes, V6-os motorral és ötsebességes automata váltómüvel szereltek fel. Mindebből sejthető, hogy a tesztautóért sok pénzt kérnek, de ne szaladjunk ennyire előre, előbb lássuk az autót!


Captiva az Elvarázsolt Erdőben
Van egy nagy előnye a későn érkezőnek: leshet a régóta kapható konkurensekről, és hasznosíthatja a velük szerzett tapasztalatokat. A Captiva is így születhetett, külsejéről rögtön az jutott eszembe, hogy a lehető legtöbb embernek tetsző formát próbálták megrajzolni. Nincs ezzel semmi gond, mert ugyan nem találni rajta olyan izgalmas részleteket, melyek utána hosszú ideig megragadnak az emlékezetünkben, de nem is találunk majd olyan embert, akit elrettentene az autó valamelyik különc formai eleme. A szabadidős Chevrolet a kategória elvárásainak megfelelően néz ki: magas, elnyújtott kombiforma, nagy kerekekkel és hangsúlyosan domborodó sárvédőkkel. Természetesen az első-hátsó védőlemez, a tetősínek, valamint a kerékjárati íveket és küszöböket védő fényezetlen müanyag borítások sem maradhattak el róla. Utóbbiak ráadásul különösen hasznosak, ha karcolásveszélyes ágas-bogas erdei útra visszük az autót, de a rákerült sárfoltok nehezebben takaríthatók le róla, mint a fényezésről. A Captiva ugyan nem jellegzetes, de kifejezetten szép autó: jól áll neki az arany Chevrolet embléma, és a dupla hütőmaszkos, nagy légbeömlős frontrész is igazán vagányra sikeredett. Egy olyan diszkont márka autójának, mint a Chevrolet, ennél többre talán nincs is szüksége. Egyébként testvérmodellje, az Opel Antara sem lesz sokkal különb nála, de legfőbb konkurensei, a Santa Fe és Rexton is nagyjából hasonló arányokkal bírnak.


Kissé egyszerü
Amennyire tetszetős kívül, olyan egyszerü belül az autó. A Captiva müszerfalán látszik, hogy a költségtakarékosság jegyében a kisebb testvérmodellek építőkockáiból alkották. A Lacetti tulajdonosoknak ismerős lehet a fehér keretes, éjszaka megnyugtató zöld világítású müszeregység, a cd-játszó az Aveóban is hasonló, míg a légkondicionáló az Epica sofőrjeinek lehet ismerős. A rettentő tipográfiával megáldott központi kijelző (ami a klíma, fedélzeti számítógép és iránytü értékeit mutatja) és a zöld kvarcóra egyenesen a nyolcvanas évek fénykorából maradhatott fenn. Ezek összképe alkotja a Captiva minden ízében egyszerü belsejét, amit a sok fekete, fényes felületü és kemény müanyag mellett ezüstszínüre fújt betétekkel próbáltak feldobni. A hatás nem igazán sikerült, de az ajtókárpiton és a müszerfal jobb első utas előtti részén található, szálcsiszolt felületre emlékeztető sötétszürke díszcsík jól sikerült. Az LT High kivitelhez vastag fekete anyagból varrt, masszívnak és tartósnak mutatkozó bőrülések járnak, melyek ugyan kényelmesek, de nem tartanak annyira, mint kellene. Ennek a legtöbb Captiva verzióban nincs sok jelentősége, de a 230 lóerős V6-os csúcsmodell már halad annyira, hogy az oldaltartás fontos tényező legyen.


A rettentő tipográfiával megáldott központi kijelző
Bizonyára kevesen lesznek, akik ezzel a motorral rendelik meg a Chevrolet szabadidős kocsiját, mint amivel a tesztautót szerelték. Ehhez az autóhoz elképzelni sem tudnék jobbat a kétezres dízelnél, valószínüleg a vevők többsége sem, de még a marketingesek sem. Ez utóbbi lehet a magyarázata annak, hogy a Santa Fe és a Rexton nálunk dízelmotorral kapható. Bátorságukért azonban megdicsérhetjük a Chevrolet munkatársait, a belépő négyhengeres benzines és a slágergyanús common-rail gázolajos mellett náluk bizony ott van a kínálat csúcsán a V6-os benzinfaló. Ilyen szerény külsővel kevesen nézik ki az autóból, hogy mennyire jól megy. A 3,2 literes V6-os motor 230 lóerős teljesítménye bőven elegendőnek bizonyul, még a nem túl gyorsan kapcsoló, kissé lomha észjárású automata sebességváltó ellenére is rendkívül dinamikusan viszi a kocsit. A 24 szelepes, változó szelepvezérléses és változó szívócsőhosszú motor (ami az Opel Signum, Saab 9-3 és Cadillac CTS modellekben is megtalálható) alapjáraton nagyon finoman jár, halk és rezzenéstelen, míg pörgetve kiváltképp kellemes orgánumú. Pörgetni ugyan csak a váltó manuális üzemmódjában érdemes, de a hosszú úton járó váltókar és a viszonylag lassú kapcsolási idő könnyen a vezető kedvét szegheti, és inkább mégis az automata üzemmódot választja.


A korláton túl
Vezetni éppen olyan az autót, mint bármelyik kategóriatársát. A sofőr magasan ül, helye bőséges, és a kényelmes pozíció is könnyedén megtalálható, bár a kormánykerék csak a jobban felszerelt LT modelleken állítható tengelyirányban is. A Captiva rugóútjai hosszúak, a futómü kellemesen hintázik át az úthibákon, még a 18 colos kerekekre is kellően ballonos abroncsok kerültek, így a menetkomfort jó. A kormány csak annyira közvetlen, mint bármely más terepjáró jellegü autóban, merész kanyarokat nem ezzel a kocsival veszünk majd. Hosszú utakra viszont alkalmas, autópályán is inkább a gördülési- és szélzaj válik zavaróvá, ezért nem is lesz kedvünk vele százharmincnál nagyobb utazótempót választani. Aki szereti hajszolni a kocsiját, akár kétszázzal is mehet vele, de a Captiva inkább országúton remekel. Előzni gyerekjáték, ha alkalmazkodtunk az automatához, villámgyorsan magunk mögött hagyhatjuk a lassabbakat. Nemcsak menni szeret, de fogyasztani is, a Chevrolet például kertelés nélkül 16 liter feletti városi fogyasztást ír a gépkönyvben. A Captiva mindezt igazolta is, és étvágya csak akkor csökkent, ha a vagány gyorsításokat nyugodt autópálya-tempóra cseréltük, itt tíz liter alatti mennyiséggel is megelégedett száz kilométeren. Az átlag 12,1 literre jött ki, ami éppen másfélszer annyi, mint a lomhább, de hatékonyabb dízellel: valamit valamiért!


Ebben is van harmadik üléssor
Az épített utat csak ritkán hagytuk el a kocsival, bár felépítése alapján könnyebb terepre alkalmas lenne a Captiva. A 3,2-es csúcsváltozatot csak összkerékhajtással szállítják. A legtöbb esetben ez az autó is csak az első kerekeit forgatja, ám igény esetén a hajtás 50 százalékát a hátsó kerekekre tudja küldeni. A rendszert a Toyota gyártja, az új RAV4 mellett a Captiva és az Antara számára. A mai szabadidős autókat jellemzi, hogy itt már a vezetőnek semmilyen lehetősége nincs beavatkozni a hajtásba, még csak egy apró gomb sincs, amivel aktiválná a hátsó kerekek mozgatását. Minden automatikusan müködik, ami azt feltételezi, hogy komolyabb próbatétel elé nem állítjuk az összkerékhajtást, vagy ha igen, ő maga is tudja, mi a teendő. Az egyetlen terepjárós felszerelés a lejtmenet-vezérlő, ami meredek lejtőn lassan centizve ereszti le a kocsit. Ami például a BMW X3-asban meglehetősen finoman müködött, itt erős daráló hangot hallatva végzi a dolgát. Ritkán próbáltuk, inkább irány vissza az épített útra!

Igyekezett felzárkózni a Chevrolet, hiszen a Captiva belseje formájával ugyan nem, de funkciójával minden elvárást maradéktalanul teljesített. Elöl és a második üléssorban is tágas a hely, és bár a második sor ülései nem tologathatók, de egyharmad-kétharmad arányban osztottak és előredönthetők, így teljesen sík terepet képeznek a nagy tárgyaknak. Az autó ötszemélyesként is rendelhető, a tesztelt kivitelben volt még két pótülés a csomagtérben, ekkor a raktér padlója magasabb. A két leghátsó széket különösen könnyü előszedni, beszállni viszont már nem ilyen egyszerü. A pótülés sem sokkal rosszabb a többinél, bőrhuzatú és kis termetüeknek rövidtávon megfelelő. A hatodik és hetedik utas viszont a teljes értékü fejtámaszon és biztonsági övön kívül csupán egy árva pohártartót kapott, külön szellőzésről (mint ami a Santa Fe leghátsó utasainak jár) nem is álmodhatnak. Hét üléssel annyi csomagtér marad a Chevroletben, mint a Hyundaiban: nagyjából semennyi. Praktikus részleteket viszont találni: a hátsó szélvédő szük parkolóhelyen külön nyitható, pakolórekeszek a második üléssorban is vannak, míg az első sorban a könyöklőn és pohártartón kívül kártyatartót és több apró rekeszt lehet találni.


Inkább a dízelt
Csúcsmodell lévén a tesztelt Captiva igyekezett minden elérhető felszerelést felvonultatni. Tempomat, napfénytető, füthető bőrülések, nyolc hangszórós, hatlemezes cd-játszó kormánykerékre helyezett gombokkal és mp3-lejátszással, tolatóradar és menetstabilizáló is volt benne. Mindezekkel együtt, a 230 lóerős hathengeressel és automataváltóval a kirándulós Chevrolet ára meghaladta a 11,5 millió forintot, amit várhatóan kevesen adnak majd ki érte. Az alapmodell 7,5 millióról indul, amiért négyhengeres benzinmotort és kielégítő felszereltséget (négy elektromos ablak, központi zár, tetősín, cd-játszó, első-, oldalsó- és függönylégzsákok) kapunk, a dízel felára további 700 ezer forint, de a két hátsó ülést elhagyva ebből még kétszázezret elengednek, így a dízel ötüléses Captiva ára nyolcmillió alatt van. Olcsónak nem mondható, hiszen ezért a pénzért sokféle szabadidős autóból választhatunk, hétszemélyes viszont már kevesebb van. A hathengeres benzines és hét ülés kombinációja meg egyenesen ritkaság ebben az árkategóriában. A hasonló konfigurációjú Volvo XC90 3.2 árcédulájára ugyanis az igényesebb tálalás fejében jó néhány millióval többet írnak.

 
Hosszúság:
4635
mm
V6-os
24 szelepes benzinmotor
Hengerürtartalom:
3195
ccm
Maximális teljesítmény:
230
LE /
6600
ford./perc
Maximális forgatónyomaték:
297
Nm /
3200
ford./perc
Hajtás:
összkerékhajtás
Váltó:
ötfokozatú automata
Szélesség:
1850
mm
Magasság:
1720
mm
Tengelytáv:
1562
mm
Nyomtáv elöl:
1485
mm
  hátul:
1572
mm
Üres tömeg:
1805
kg
Megengedett össztömeg:
2440
kg
Csomagtartó mérete:

465 / 930 l

Üzemanyagtartály mérete:
65 l
Gumiméret elöl:
235/55 R18
  hátul:
235/55 R18
 
Végsebesség
204
km/h

Gyári fogyasztás:

Város:
16,2

l/100 km

Országút:
8,7

l/100 km

Vegyes:
11,5

l/100 km

Gyorsulás 0-ról 100-ra
8,8
s
Tesztfogyasztás:
12,1
l/100km
     
 
A modell alapára:
Főbb konkurensek alapárai:
Hyundai Santa Fe 2.2 CRDI (dízel, 7 szem.)
8 559 000 Ft
Ssangyong Rexton 2.7 Xdi (dízel, 7 szem.)
9 800 000 Ft
11 518 000
Ft
A tesztelt modell ára:
11 638 000
Ft
     
 
Kinek ajánljuk?
TETSZETT:
NEM TETSZETT:
Tetszetõs külalak
Sokat gondolkodó váltó
Szép hangú, erõs motor
Helyenként egyszerû anyagok
Praktikus utastér
Jelentõs vételár

A Captivát szinte minden szabadidõs autó iránt érdeklõdõnek ajánljuk, praktikus és tartósnak ígérkezik, csak az igazán igényesek nézzenek szét jobban a piacon. Eszünk a dízelre szavaz, de a V6 teljesítménye és hangja azért elég lelkesítõ.

 
Címkék: chevrolet

Hozzászólások

Ide vele, többnyire jól szoktak lenni az olvasói tesztek!

Akkor a hétvégén elkezdem írni...

Kb 1 hónapja volt szerencsém kipróbálni a diesel változatot, szerintem egyáltalán nem rossz autó. Az automata picit lomhának tûnt az igaz, de kézzel szépen lehetet kapcsolgatni. Diesel jó választás.

agyonverné az Astra? hát nemhiszem! az Astra kidolgozása és minősége meg sem közelíti az Aurisét például...

persze, jöjjön csak az ódi, úgyis szeretem azt a típust, meg az 1.8T motort is. Bár csak az 1.8T-t ismerem, most kiderül, milyen egy nagyobb kocsiban :)

Igen engem is érdekelne. :)

Kicsit OFF: Érdekel valakit egy 2002-es Audi A6 1.8T teszt? Lassan egy éve lesz már meg, gondoltam most már tudnék róla mit írni...

Azért a 8,8-as 100-ra gyorsulás nem olyan lassú... De úgy tudom, hogy a v6 csak automatával van. (és ez jó is így)

ilyet csak automatával vennék, minek kapcsolgatni, ha úgyis lassú...

Ilyet vennék ha nem lenne ennyire drága. Ez az ár egyébként a kretén magyar reg.adó miatt van (itt ez 3,2 millió), enélkül alig lenne drágább a dízelnél. Azt egyébként próbáltam és nálam nem 8,1-et evett hanem 12-őt. Sima 110-nél is 10 felett kér, nagy tempónál meg horror, mivel nagyon rovid az 5. fokozat, 6-os meg nincs.

Nekem bejön a külsõ formája, kicsit emlékeztet az Audi Q7-rehttp://kepfeltoltes.hu/view/070329/CaptivaQ7_www.kepfeltoltes.hu_.jpg, de a kisebb méret és a szolid orrész miatt nem olyan drabális a kinézete. Egy ötletesebb vagy akár csak 2 színû belsõvel még jobb lenne, mint pl. a Tribeca. http://www.subaru.hu/lineup/tribeca/interior/imgs/b9tribeca-int-2.jpg

3.2es benzinessel korrekt az ára. úgyis csak dízellel lehet eladni,úgy meg 8ért rendben van. 2 évesen meg 5ért... :D

Értem. Ritkán, de azért elõfordul :). Csak azért kérdeztem, mert ugye a teszteknél a hozzászólások mindig arra szólnak, hogy a konkurensei mennyivel jobbak, vagy rosszabbak. Nadeszóval akkor is Antara.

Annak ellenére,h sevrolé:) a kategórián belül majdhogynem ez tetszik a legjobban.Korrekt.Mondjuk sztem is kb 9 milla körüli árral reálisabb lenne az összkép.Így egy kicsit dárga.

Robi csak viccnek szántam azért volt ott a: ":)" Ákos én is tudom a végeredményét :) Agyonveri az Astra.. vagy készíthetnénk mi is, és beküldenénk az A5-nek, mondjuk a vezess.hu-n inkább leközölnék mint itt :)

Ilyenkor jó, hogy hátul van az Enzo motorja, legalább az nem sérült. :-)

Koper: Bazz, de dúrva...

OFF: Hogyan dobjunk ki az ablakon egy pillanat alatt egy vagyont?

A Veyron teszt bruttttttálish:)

alakiop, a Corolla Astra összehasonlításnak Én már tudom a végeredményét:D

ugyanár, egy szäros összkerékhajtáshoz nem kell terepjárógyártási tapasztalat...többet meg nem tud ez a SUV (sem). Nekem egyébként tetszik. Bár a Sorento azért még mindig jobb. Kizárólag dízelben. Nejemnek majd veszek egyet...magamnak meg egy kis kétajtós BMW-t... :DDD

Anonymus azért ne feledjük, hogy ennek az autónak a létrejöttében már nagy(obb) szerepe volt az amerikai General Motorsnak is, azonbelül a Chevroletnek, akinek elsõ terepjárója az 1930-as években jelent meg.

Elég szánalmas már ez a farokhosszabbítós suv kategória. Mondjuk a kategórián belül valóban egész pofás. A "70 év tapasztalat a terepjáró gyártásban" szánalmas és nevetséges, valamint ennyi pénzért már autókat is lehet kapni, de még a feléért is.

A vasalódeszka azért vicces egy 93 lovas gépen, de láttam én már Yarison is, meg Ibizán is.

Azért nem gyenge munka lehetett mire igy átalakitotta a tulaj a stift belsejét. DVD meg anyám kinja. Egyáltalán, ha már igy kicsicsázom a kocsimat, miért akarom eladni? Legalább a motorba is piszkált volna bele.

Egyébként meglepett, hogy a 4WD-t a Toyota szállítja a Captivához. Furcsa, hogy nem a General Motors vagy vmelyik márkatárs szállítja nekik.

Nagyon jól néz ki ez a Captiva. Talán a koreai suv képviselõk legdivatosabb darabja. Az Antaránál szebb, annak csak a belseje ízlésesebb. Az árán nagyot néztem, bár jó felszereltség párosul hozzá és a motor is inkább a gazdagabb vevõket csalogatja, de mégis csak soknak tûnik. Az a tuning Swift lol, csúnya, fõleg a színe, az ára meg horror, aki érte ad annyit, az hülye. Alakiop az Ignis meg a Logan mióta egy kategória? A Logan egy sedan, az Ignis meg totál más.

Ha jól rémlik, ma az M5-ösön pont ez a kocsi szorított le az útról, mert volt merszem "feltartani". Azért attól, hogy valaki nem saját tulajdonú autót hajt, még lehetne kultúráltan is vezetni...

érdekes, hogy ez a swift Debrecenbõl származik :D robi hol vagy? árulod a kocsid? :DDD

http://www.dailymotion.com/video/x157l2_bugatti-veyron-at-top-speed
ezt azonnal nézzétek meg!!! csúcskirály! Bugatti végsebességteszt!!!

Csordás Gábor (A5). Nem lesz valamikor összehasonlító teszt? Mondjuk Antara-Captiva, Corolla-Astra, Alfa-BMW, Ignis-Logan? :)

Nekem inkább az agresszív suzuki:)
komolyan inkább az Antara

Na de visszatérve az eredeti témához :) kocsi nem rossz, bár az is biztos, hogy csak a diesellel a nyerõ.

Azért kíváncsi lennék milyen elvakult suzukis eredménye lehet ez. Ennyit rákölteni, majd eladni 5,7 milláért. Legalább a motort húzta volna fel 100Le fölé.

Egyébként ezért az autóért soha nem adnák ki ennyi pénzt!!

Durva ez a swift :D Bár az a hótoló lapát méretű spoiler a hátulján hányadék és a színe sem az igazi és az a nagy első"single frame" rács sem áll neki jól!! vicces:D:D

Megatron. Meg a bõr belsõ + DVD. Giccses egy "picit"...

A Captiva árából kifutja 2 ilyen Stift is. :-)))

Nézzétek a típust: Suzuki switf :-))) Még a neve is rosszul lett írva :-DD

alakiop: bákkkerrrrrrr :D)))))) már látom is magam elõtt SW új kocsiját. Ez befér a garázsba, és igazi AA kocsi (alfa alázó:D))))

Aldo Moro[2007-03-28. 15:59]:"Elég drága a konkurenciához képest." Ne a dízelekkel vesd össze, hanem a benzinesekkel. Ott már nem drága. A Santa Fe gyengébb 2.7-es benzinese kinnt 1000 Euróval olcsóbb csak, itthon a képviseletnél talán csak külön kérésre rendelhetõ, a honlapon nem is említik, ahogy a Kia Sorento V6-os benzinest sem, az kinnt 2000 Euroval drágább ennél.

Bolond fórommotor levágta a végét talán így jólesz :) http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=1140213&command=ugra...

Nem tudom ez a motor milyen, de a Signum/Vectra-ban a 3.2-es nem volt változó szelepvezérléses, csak 4 szintû változó szívócsõhosszal rendelkezett. A facelift utáni Vectra 2.8V6 Turbo motorok már szívóoldalon változó szelepvezérlésesek.

alakiop: annyira nem hihetetlen, hogy Nincs ilyen kódszámú hirdetés a rendszerben! :D

http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=114
0213&command=ugras&megjelenes=4&screenwidth=1024

Nemtom láttátok-e már de hihetetlen :)

chevibõl nekem csak a spark tetszik. sokkal olcsóbb, és már ott is ugyanennyire érzem az amerikai autók hamisítatlan érzését, mint ebben :)

"hosszú úton járó váltókar" Ezt se sûrûn olvastam még automata váltóval kapcsolatban. :-))

Elég drága a konkurenciához képest. Azért az emlitett 2 literes 150 lovas dizelnek inkább elhiszem a 8,1-es átlagfogyit, mint a 200 lovas BMW-nek a 4,9-et. Jaj, de röhejes igy leirva is. Vegyes fogyi 4,9. Hogyne, anyám Puntoja eszik annyit.

Teccik!!!!!!!:))))

Nem rossz ez a 12 literes átlagfogyasztás egy ekkora motorú és méretû benzines automatás autótól. Itt az A5-ön az elõzõ generációs 2 literes automata CRV és RAV4 is többet fogyasztott átlagban, meg pár más kisebb méretû, de összkerekes benzines automata kombi is, pl. C240 4matic. Itt a városban(Szekszárd) rendszeresen látok egy feketét, azon is ilyen kerekek vannak, élõben valahogy kicsinek tûnnek a kasznihoz képest.

Bejelentkezés