Autó > Tesztek

BMW 320d (2008) xDrive Efficient Dynamics teszt

A szükséges plusz
A méltán népszerü hármas BMW-hez a tavalyi frissítés óta a vásárlók nyomására már a 177 lóerős dízelmotorral párosítva is megrendelhetjük az xDrive összkerékhajtást. Tesztünkben arra kerestünk választ, hogy a négy hajtott "láb" mennyit vesz el az autó dinamizmusából és hogy megéri-e 800 ezer forintot áldozni a plusz tapadásért.


Jót tett neki a frissítés - 40 kép a galériában
A tavaly frissítésen átesett BMW hármas szériájából néhány hete már volt szerencsénk kipróbálni a sorozat vélhetően legharmonikusabb és legjobb tagját, egy összkerékhajtású, automataváltós, M csomagos 330d kombit , melyről ódákat zengtünk, ám a csúcsmodell után igazán kíváncsiak voltunk egy szerényebb változat képességeire is. A BMW ráadásul egy érdekes modellel lepett meg minket: a próbára kapott négyajtós 320d alatt ugyanis pontosan az az xDrive összkerékhajtás dolgozott, mely korábban a fehér kombi esetében szolgált. Ez újdonságnak számít a kínálatban, hiszen a frissítés előtt a négylábú modelleket kizárólag a drága hathengeres erőforrásokkal párosítva lehetett megvásárolni, ám a vásárlók nyomására a BMW már a 177 lóerős négyhengeres dízelmotorhoz is felkínálja ezt a hasznos opciót.


Gyönyörüek az új fényforrások - galéria
Nagyon kíváncsi voltam, hogy a viszonylag kis erőforrás a súlyos és nyomatékrabló összkerékhajtást cipelve mire képes, ám ne szaladjunk még ennyire előre, először vegyük szemügyre az autót. A karosszériát alaposan végigmérve az emberek elismerően bólogattak a hármas látványán és akit megkérdeztem, mindenki csettintett, hogy mennyire jól sikerült a frissítés. Az autó lényegében alig változott a korábbi E90-esekhez képest, ám mégis sokkal csinosabb képet fest. A ráncfelvarrás során egyébként több helyen is finomítottak a formaterven: 3-as új, gyönyörü első fényforrásokat kapott, ráadásul többek között a lökhárítót, a tükröket és a motorháztetőt is átszabták a mérnökök. Az utóbbin középtájon végigfut két széttartó domború ív, melyek belülről nézve roppant izgalmasak, bár az előző tesztautó fehér színében látványosabbak voltak. A legnagyobb változás a négykerekü hátsó fertályán érhető tetten, ahol teljesen átalakították az eddig oly sokat kritizált "Hyundai-formájú" lámpákat, hozzáteszem, hatásosan. A kis BMW így végre annak néz ki, ami valójában: egy valódi ékszerdoboz.


Elegendő helykínálat és jó minőségü anyagok az utastérben - galéria
Az autó többi részén nem igazán változtattak a gyáriak, így maradt a jól ismert felépítés. 4,5 méteres hosszával és alig 1,4 méteres magasságával a hármas BMW továbbra is kategóriájának egyik legkisebb tagja, mely méretét tekintve már közelebb áll a kompakt szedán modellekhez, mint középkategóriás társaihoz. Mi viszont reméljük, hogy nem is fogják felhízlalni a németek, mert úgy veszítene egyik legerősebb ütőkártyájából, sportos és közvetlen vezethetőségéből. Igazából nincs is szükség arra, hogy nagyobb legyen, hiszen az autó mérete a normális igényeknek így is éppen megfelel: igaz ugyan, hogy öt fővel meglehetősen kényelmetlen az utazás, ám négy személy számára bőven elegendő komfortot nyújt a legsikeresebb BMW, még ha az utasok egy kicsit nagyobbak is az átlagosnál. Az ülések mind az első, mind pedig a hátsó sorban nagyon kényelmesek, hosszúak és elegendő mértékben támasztják alá combjainkat, a helykínálatra pedig szintén nem panaszkodhatunk, egyedül a hátsó fejtér lehetne egy hajszálnyival nagyobb, ám 185 centiméteres magasságig ez is elegendő.
A csomagtartóval nem voltunk megelégedve - galéria
Egyedül a csomagtartóval nem voltunk megelégedve, mely nem 460 literes méretével okozott csalódást, hanem a fedél szük nyílásával, melynek köszönhetően nagyobb pakkok elhelyezése igazi kihívást jelent. Ezen kívül a csomagtartó szürke, kissé kellemetlen kárpitozása nem illik az autó többi pontján éreztetett minőségérzethez, a kombi kivitelben ezt sokkal igényesebben oldották meg a németek. Az utastéri anyagminőséggel viszont eddig sem volt problémánk, a gyáriak pedig azt állítják, hogy a frissítés utáni modellekben igényesebb anyagokkal találkozhatunk. Ámen, úgy legyen, mi ebből mindössze annyit éreztünk, hogy szinte mindenhol gyönyörüen összeillesztett, puha és kellemes tapintású müanyagokkal találkozhatunk, az autó mindenhol érezteti prémium voltát. A kapcsolók finoman müködnek és az ergonómiával is minden a legnagyobb rendben van.


Az új iDrive kifogástalan - galéria
Ha már az utastérnél tartunk, mindenképp érdemes néhány szót ejteni az új (természetesen feláras) iDrive-ról, mely szintén a frissítés során debütált és egy szóval leírva zseniális lett. Nyoma sincs a korábbi rendszer körülményes kezelhetőségének, a gyorsgomboknak és az ügyesebb menünek hála már mindent egy pillanat alatt be tudunk állítani. Érdemes megnézni a galériában az iDrive-ról készült fotókat, melyek hüen bemutatják, hogy milyen igényes munkát végeztek a tervezők. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a tesztautóban szolgáló rendszer a Professional navigációval, beépített merevlemezével és a telefonkönyvet is egy pillanat alatt importáló vezeték nélküli telefon-kihangosítójával körülbelül 900 ezer forintos feláras tételt jelent, ám aki megteheti, nyugodtan rendelje meg "hármasához", nem fog benne csalódni.


Még mindig nagyon jó vezetni a hármast - galéria
Az iDrive rendszerrel való "játszadozásnál" viszont van nagyobb élmény is, mégpedig az autó vezetése. Nem szeretném hosszan ecsetelni, hogy mennyire jó dolga van a sofőrnek, hiszen ezt az összes 3-as BMW tesztben elcsépeljük. Legyen elég annyi, hogy az autó minden helyzetben úgy viselkedik, ahogy szeretnénk: ha akarjuk, csodálatosan semlegesen és gyorsan fordul, valós súlyánál lényegesen könnyebbnek éreztetve magát, viszont rugózása kellemes, nem túl kemény, a hangszigetelés pedig nagy sebességnél is kiváló, így nyugodt perceinkben is örömet lelhetünk terelgetésében. A kormányzás pontos, a fékek könyörtelenül lassítanak és nem mutatnak fáradékonyságot, a kuplung és a feláras M-es váltó pedig határozott. Utóbbi olyannyira határozott, hogy ha az autó női kézbe kerül, érdemes megfontolni az automata váltót, ugyanis a kapcsolásokhoz (ez a hátramenetre különösen igaz) már-már komolyabb erőbefektetés szükséges. Az automataváltó megrendelése esetén viszont le kell mondanunk az egyik kedvenc (ingyenes) extrámról, a hatékony dinamika programhoz tartozó start-stop rendszerről. Ennek müködéséről az előző 320d tesztünkben már részletesebben beszámoltunk, itt csak annyit füznék hozzá, hogy a valóságban csodálatosan müködik. Nincs is annál jobb, amikor dugóban araszolva (pontosan állva) az egyébként alig hallható motorhang kísérete nélkül élvezhetjük kedvenc zenéinket azon kellemes tudatnak kíséretében, hogy ilyenkor még a környezetünket sem szennyezzük.


Hasznos az ügyesen munkálkodó összkerékhajtás - galéria
Apropó, összkerékhajtás! Az autóban ülve annyira természetes minden, hogy az első napokban valósággal megfeledkeztem az xDrive rendszerről. Ha nem figyelünk oda és nem provokáljuk a 320d-t, szinte lehetetlen észrevenni, mindössze a kissé keményebben csillapító első futómü jelzi, hogy az első tengelyen vélhetően nem kívánatos plusz súlyok dolgoznak. Az xDrive ugyanakkor hóba, vagy csúszós utakra érkezve kimutatja foga fehérjét: ahol autónk hátsókerékhajtásos testvéreivel már azon morfondírozunk, hogy hova is tettük a hóláncot és miként szereljük fel azt a mínusz sok fokos hidegben, itt elég az ülésfütést élvezve terelgetni a "vasat". Ha nem akadunk fel, az elakadás szinte kizárva, hiszen a rendszer ügyesen variálja a nyomatékot a kerekek között annak érdekében, hogy az abroncsok minden helyzetben elegendő tapadásra tehessenek szert.


Kulturált, jól húz és alig kér enni a 177 lóerős turbódízel - galéria
Ezen kívül nem sok különbséget érezhetünk a hátsókerekes 320d-hez képest. Tavaly ilyenkor volt szerencsém kipróbálni az akkori tesztautót, melyben ugyan ez az erőforrás dolgozott és bármennyire is koncentráltam, nem tüntek fel a menetteljesítményekben papíron látható minimális változások. A 177 lóerős dízelmotorral szerelt összkerekes modellnek egyébként 8,2 másodpercre van szüksége a százas sprint abszolválásához (ez 0,3 másodperces visszaesést jelent "kétkerékhajtású" változathoz képest) végsebessége pedig 224 km/h, ami mindössze 6-tal kevesebb testvérénél. Ezek olyan nüansznyi különbségek, hogy a valóságban szinte képtelenség észrevenni, így a gyakorlatban mindössze a kicsit magasabb (ám így is hihetetlenül alacsony) fogyasztásban mutatkozik meg az xDrive negatív hatása. Az ezer kilométeres tesztút során 6,2 literes átlagot mértem, ami annak ellenére gyönyörü egy több mint másfél tonnás, összkerékhajtásos 180 lóerős limuzintól, hogy leginkább városon kívül használtam. Autópályán a szabályokat betartva 6 liter körüli fogyasztással számolhatunk, országúton pedig lendületesebben autózva sem nehéz öt liter alatt tartani a BMW étvágyát, a tapasztalatok szerint mindkét érték nagyjából fél literrel több az xDrive nélküli modellnél.


Bőven elég a 20d motor által nyújtott dinamizmus - galéria
A 177 lóerős és maximálisan 350 Newtonméter nyomaték leadására képes erőforrás egyébként továbbra is az egyik legjobb a maga nemében: nem hajlamos a lefulladásra, 1500-as főtengelyfordulattól terhelhető, innen pedig közel 4500-ig egyre erősödve húz, majd 4800 körül finom leszabályozással tudatja velünk, hogy itt az ideje feljebb kapcsolni. A többi négyhengeressel ellentétben alacsony fordulatról történő kigyorsításokkor sem remeg és ami a legviccesebb, hogy hatodikban alapjáraton (gázadás nélkül) szabályos városi tempóval mindenféle rázkódás nélkül viszi a kasztnit, (kisebb) emelkedő esetén pedig enyhe gázt ad magának annak érdekében, hogy ne fulladjon le. A váltó áttételezését szintén nagyon jól eltalálták a mérnökök, a rövid alacsony fokozatokban meggyőzően gyorsul az autó, a hosszú hatodikban pedig alacsony fordulaton (és így kis fogyasztással) suhanhatunk. A 20d motor olyannyira jól sikeredett, hogy a tesztút során - ésszerü közlekedés esetén - igazából egyszer sem sírtam vissza az előző tesztautó hathengeres erőgépét.


Busásan meg kell fizetni a jót - galéria
A jó dolgoknak ugyanakkor sajnos mindig meg kell fizetni az árát, ez a megállapítás pedig BMW-kre különösen igaz, ezért sajnos bármennyire is jól sikerült a 3-as sorozat frissítése és bármennyire is jó a kétliteres dízelmotor, valamint az összkerékhajtás, valószínüleg mégsem fogjuk tömegesen lerohanni a BMW kereskedéseket egy új 320d xDrive megrendelésével. Az összkerékhajtásos modell eddig sem volt olcsó, hiszen 9,5 millió forintért kellette magát, ám a gyenge forint miatt március 1-től immár alapáron is 10,3 milliót kóstál, ezt az összeget pedig néhány izgalmas extra (ilyenekből pedig van bőven) megrendelésével könnyen 12-13 milliós magasságokba tornázhatjuk. A magas árra nézve gyógyírként szolgálhat, hogy az importőr folyamatosan különböző komoly extrakedvezményekkel próbál kedveskedni a vásárlóknak. Az autó magas ára ellenére ugyanakkor tényleg bárkinek meleg szívvel ajánlható. Erős, kényelmes, takarékos, élvezetes, az xDrive modell pedig bármilyen tapadási körülmények között biztonságos, az E90-es széria bevezetése óta ráadásul immár az utastérben is elegendő helyet találunk. Én is felírok egyet a mikulásnak benyújtott kívánságlistámra, mondjuk kombi karosszériával és hátsókerékhajtással.

BMW 320d xDrive
1995 ccm, soros négyhengeres, common rail turbódízel
177 LE @ 4000 ford./perc,
350 Nm @ 1750-3000 ford./perc
hátsókerékhajtás, hatfokozatú kézi váltó
Technikai adatok
Hosszúság 4531 mm
Szélesség 1817 mm
Magasság 1421 mm
Tengelytáv 2760 mm
Nyomtáv elöl 1506 mm
Nyomtáv hátul 1535 mm
Üres tömeg 1600 kg
Megengedett össztömeg 2045 kg
Csomagtartó mérete 460 l
Üzemanyagtartály mérete 61 l
Gumiméret elöl 205/55 R16
Gumiméret hátul 205/55 R16
Menetteljesítmények
Végsebesség 224 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 8,2 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
Vegyes 6,2 l/100km
Gyári adatok
Város 6,7 l/100km
Országút 4,6 l/100km
Vegyes 5,4 l/100km
CO2 kibocsátás 143 g/100km
Árak
A modell alapára (320d xDrive) 10 316 000 Ft
A tesztelt modell ára kb. 11 800 000 Ft
Főbb konkurensek alapárai
Audi A4 2.0 TDI DPF Quattro (170) 9 728 600 Ft
Subaru Legacy 2.0D Active (150) 7 790 000 Ft
Tetszett Nem tetszett
Jól sikerült ráncfelvarrás
Menetdinamika
Erőteljes, takarékos motor
Kifogástalan minőség
Csomagtartó pakolhatósága, kárpitozása
Kinek ajánljuk?
A BMW 320d eddig is a hármas sorozat tuti tippje volt és ez a megállapítás a frissítés utáni modellnél is helyénvaló. Az összkerékhajtás tovább emeli az autó használhatóságát, ám az xDrive rendszer vélhetően csak azoknak éri meg a 800 ezer forintos befektetést, akik gyakran járnak síelni, vagy akik nagyobb biztonságban érzik magukat a négy hajtott "láb" nyújtotta plusz tapadástól.
Címkék: 320, bmw, xdrive

Hozzászólások

Nekem ez az ideális autó! Sportkasztnival tökéletes. Ennél jobb nem is kell!

skót? hmmm...nincs. ellenben megálltunk ausztriábn síelni, és az ezer km-es utat kb. 12 óra alatt kellett megtenni, hogy a gyerekek alvásideje latt végig úton legyünk. egyébként csak kábé 450 km-t mentem így... :DDD az igazi a hazaút lesz, mert akkor télleg nyomni kell. alex azért megnézném azt a 4 liter tetõboxszal, négyen, megpakolva... ;)

Valszeg kiszabadulhatott valamelyik diliházból a videón a gyerek, vagy csak a nyugtató adagját nem kapta meg, azt hittem megáll a szive a végére.

Te csufar! Nincs a családban valami skót vérvonal??? :-DDDDDD

Csufar. Fene a türelmedet :) Nekem amúgy 4-4,5 liter körül van ilyenkor.

Hocek Fijam ebben nincs is vita. Annak a zembernek mindenben igaza van.

Mega nem lehet, mert neki orbán egy csillag nagymagyarország sötét egén:DDD videón annak az embernek teljesen igaza van!

:DDDDDDDDDDDDDDDDD

De télleg nem értlek csufar. 140ig lehet tolni mindenhol. Mijér nem mész legalább annyival?? spórolsz?? vagy mi? Mind1. Én megbolondulnék.

Habzó szájjal, összefüggéstelenül motyogva szednének ki itthon egyenesen a kényszerzubbonyba......

Jah Ákos. Én is belegondoltam. MEGGGGÕÕRRÜÜLLNNÉÉKKKK!!!!!!!

1600km 110es tempóval? hát :D

De azér türelmes egy ***i vagy csufar. Én kitolnám a szemét, csakhogy ne tartson ezer évig a hazamenet.

csufar: 110 nél szerintem az enyém termeli a gázolajat, nem fogyasztja:-DDDDDDD

Egyébként itthon vagyunk, beletekertem a macudába 1600 km-t. Boxszal, megrakva 110-es tempóval 6.7-et fogyaszt.

156sw [2009-03-29. 10:52] tán csak nem az hogy tíz milkó???? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ki ez a fogyatékos ci.gány?

Blöki: Egyébként mibaja anyamadárnak a bömbivel???

:-))

Hú Blöki de felvite valakinek a dógát a zisten:-DDDDDD Válságban bömbit venni??? :-DDDDDDDDD

egy ilyenre (320d sima, nem x, nem kombi) próbálom rábeszélni az asszonyt, nem megy:(

sw. Nem mindegy? :) jó, mondjuk a hangja szebb a sorhatnak, az nem vitás.

156sw: Thx;)

Hocek:DDDDDDDDDDD

/magazin/hirek/?main:2009.03.27.&376703 Ezen meg sírjunk:-( Már krémeztem egy ilyen motoros CTS kupéra.....

TASI Fijam! Írásbeli fejsimogatást kapsz a képéert!

Alex. 4 henger dupla turbó + még felhúzva? Nem eccerûbb a sorhat+ szimpla túró? Szerintem igen

Tasi ugye nem baj, hogy egy 2 perces színezgetés nincs "hûdeba zmegolva":DDD

Most nézem csak meg se dicsértétek a képemet:D:D: ejnye bejnye:D

sw. 23d + chip = 240 ló :)

De egyébként tényleg kéne 240 ló, mer az azér mégis más:-DDD Az meg uyge már sorhat bömö 3,0

devil. Hol írtam? Azt írtam, az élet 200 lónál kezdõdik, ahhoz meg a BÉJEMWÉNÉL 3,0 d kell. Az alfadízel meg 5 henger, 2400 ccm, és kb. 200 ló, igaz chippelve.

SW: szal a 3.0d nél kezdõdik az élet? mekkora is a zalfadízel? :D

Ákos. Örülök, hogy fejlõdõ képes vagy :))) Amúgy hidd el. 8,5-9 litert nem olyan egyszerû még ezzel a kocsival sem megetetni. Ahhoz már erõs digitális üzemmódú vezetési stílus kellene.

sw. 200 lóhoz elég a 20d is, csak meg kell "okosítani", ezt gondolom pont neked nem kell magyarázni :) Amúgy a 23d motor lenne bele ideális. Persze a 35d a legjobb, de ár/érték arányban a 23d remek lenne bele.

Tasi, a 35d meg már szerintem sok! egy diesel autóba tökéletesen elég 240-250Le. a 35d már olyan lóerő kategóriát feszeget ahol nekem már csak benzines jöhet számításba :)

igen sw, pont azt mondtam, hogy neked az kell:)

VICC: Az élet kezdete: A rabbi a katolikus pap, meg a református vitázik, hogy mikortól kezdõdik az élet. A katolikus: Nyilvánvalóan a fogantatástól. Református: Hááát azért nem egészen, szerintem csak a születéstõl. Rabbi: Ti mind hülék vagytok! Az élet akkor kezdõdik, amikor elköltöznek a gyerekek, és megdöglik a kutya is!

Ááááá Ákos! Mit tucc Te a ZÉLETRÕL? A ZÉLET 200 lónál kezdõdik, ahhoz meg 3,0 d kell:-DDDDDDD

Ákos123: így van nekik kell 30d!!! én a 35d-re szavazok:D:D:D

kispisztoly, a 20d tökéletesen elég ebbe az autóba szerintem. a 30d Sw-nek és Alexnak kell :)

Alex, ez így van!asszem lemaradtál picit:) eleinte nekem ennek az autónak a formájával volt gondom, de nem tudom, most már valahogy mégiscsak tetszik :) a hátulja nem tetszett nekem a facelift előtti változatnak, eléggé 3pálcás feelingje van a hátsó lámpáinak. de ez szép már. meg 1600 kilóval 8,2 alatt 100ra lépni se semmi. a fogyasztás számomra kicsit hihetetlen. alattam szerintem 8,5-9 litert enne, mint az Avensis D-cat.

Nagyon kene, de benzinesben :-) Ha dizel akkor mar legyen a 30d, bar ha odakerulnek akkor lehet, hogy ott is a benzines kene :-)

Nem Alex. Nix összkerék, nix automataváltó! Egy sima 330 D kombi fehérben, M pakettel.

Kéne, csak nem összkerékhajtással, nem dízelben és nem BMW. :-)

Amúgy izgalmasnak ígérkezik a hétvégi futam. Várom :)

sw. Összkerékkel? :)

A fehér kombi ütõsebb vót...Nekem az kéne:-DDDDDD

Bejelentkezés